2013. október 27., vasárnap

Golden Rose lakkok, lakkok, lakkok


Kezdem azzal, hogy régóta vágytam már a Golden Rose Jolly Jewels lakkokra. Nem zavar, ha valamit netről kell rendelni, de valahogy "velük" kapcsolatban sosem léptem a tettek mezejére, szerintem az fogott vissza, hogy mindegyik, de mindegyik szín tetszett. Csillog, villog, különleges, glitteres, csodaszép. Ez, már túl sok volt a jóból.
Az első két lakk Erzsi jóvoltából került a birtokomba, egy blogsale alkalmával. Utána pár nappal kezdtek el terjedni a pletykák arról, hogy lesz egy Nailland nevű cég nálunk (nem tőlük kaptam a lakkokat, hanem saját pénzen vettem mindent), ahol lehet majd ezeket a lakkokat is kapni. Ezt fenntartásokkal fogadtam, úgy voltam vele, hogy biztos drága lesz, meg majd úgyis az uncsi színeket hozzák majd be, meg ha lesz is valami  jó, akkor is hamar el fog fogyni minden. Az első találkozásom a Naillanddel nem is sikerült jól, a megnyitó napján kora délután látogattam meg az Árkádban lévő pultot, a hőn áhított Golden Rose lakkok nem voltak kipakolva :-( Sadface ezerrel, hiába volt ott a rengeteg csodaszép China Glaze, Barry M., Flormar vagy Models Own lakk, ráadásul elfogadható áron, engem nem lehetett meghatni. Aztán, életem legeslegjobb Glamour napjai alatt megint az utamba került az Árkád és végre, végre!!!
Általánosságban: Ár-érték arányban rendben vannak. 840 forint, majdnem 11 ml, nagyon különleges lakkok. 3 rétegben teljes fedést lehet elérni minden színnél. Gyorsan száradnak. Körömvégeken nem nagyon kopnak, de egy-egy glitter kihullik több napos viselés után. Felkenés után a körmök felülete nem lesz teljesen egyenletes, de nem tapasztaltam azt, hogy a glitterek beleakadtak volna valamibe. Lemosásnál egyikkel sem szenvedtem túl sokat, de ne számítsatok "normál" vagy könnyű eltávolításra.
A 105-ös! Rózsaszín alapban, zöld és magenta-lila glitterekkel. 3 rétegben fed, de én inkább úgy használom, hogy egy rétegben alapozok egy lilával, vagy egy rózsaszínnel és 2 rétegben húzom rá a 105-öst. 3 nap után nem tapasztaltam a körömvégeken kopást, lemosni nem volt túl könnyű, de bőven megérte.
A csomagolásnál muszáj megemlíteni, hogy a hátsó matrica iszonyat durván kopik, le fogom húzni erről is.
107-es. Kék, türkiz. Nem jön át a képeken, hogy mennyire szépséges. Olyan mint egy igazi ékszer, ragyog, szikrázik már egy pici fénysugártól is. Elvileg lehetne fedőlakknak is használni, de én 3 rétegben szoktam felkenni, mert így jön ki az igazi szépsége. Lemosni viszonylag egyszerűbb volt, az Essence régi french tip eltávolítóját használtam.

106-os. Színtelen alapban, zöld, lila, sárga mikroglitterek. Ezt is 3 rétegben használtam.

109-es, pink alapban, piros és fehér mikroglitterek. Ezt, még nem próbáltam, de a margarétás minta alapján, azt hiszem ez lesz a leggyengébb. Eléggé csíkos és egyenetlen a minta.

110-es, a rózsa körömlakk. Nekem, legalábbis a rózsa jut az eszembe a kicsikéről. 2 rétegben használom, miután valamilyen színnel alapoztam egy rétegben. 3 napig tökéletes volt, körömvégeken nem kopott, de a 3. nap végére néhol elvált egy-egy glitter. Lemosni nem volt egy horror, ismételten azt mondom, hogy bőven megérte.

106 három rétegben, 107 egy rétegben.

Mind egy rétegben. Itt látszik, hogy a 109 (középen) felülete nem egyenletes.

109 nem egyenletes.



Egy rétegben a 106 és 107.
Manikűrök:




15 megjegyzés:

  1. A piros-fekete pöttyöst be fogom szerezni, annyira cuki <3 Persze a többi is csodás :)

    VálaszTörlés
  2. A lélegzetem is elállt! Amúgy én is ezekre a lakkokra vágyom a lejobban, csodásak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ingrid: Én pár éve még el sem tudtam képzelni fehér lakkot magamon, most szívesen bevállalnék fehér alapban bármilyen csillámos lakkot!
      Azrail: Nekem is ezek kellettek a legjobban, másra rá sem néztem :-)

      Törlés
  3. Ójaj az a 106-os GR *-* Uramistendegyönyörű O.O

    VálaszTörlés
  4. O.o Gyönyörűek!!! Ha egyszer eljutok odáig, felvásárolom az egész Golden Rose készletet!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nikkii: Én nem tudnék választani, de a 106 tényleg szépséges.
      Manna: IGEN!!!!
      Dorka93: Én tartottam tőle, hogy felvásárolok mindent, de sikerült magam visszafogni.

      Törlés
  5. Én is úgy érzem, hogy a meglévő 5 mellé lesz még pár ilyenem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem még van egy pár a kívánságlistámon: lila-arany, piros-fekete, kék-sárga, rosegold...meg a lila homok hatású...el tudnám költeni a fizum nagy részét a standnál...

      Törlés
  6. Az első manikűr tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az lett a kedvenc Golden Rose manim, ami most a körmeimen van: http://distilleryimage7.s3.amazonaws.com/4536d5203fc411e3809522000ae91436_8.jpg

      Törlés
  7. Na jó azt hiszem végen van! Mindegyik lakk gyönyörű... *-*

    VálaszTörlés
  8. Remélem, nem baj, hogy megemlítettem ezt a posztodat http://beautybymiamay.blogspot.hu/2013/11/mia-in-wondernailland-tokeletes-unnepi.html ebben a bejegyzésemben ^^ <3

    VálaszTörlés