2014. február 10., hétfő

Sleek so-so

 Kezdem azzal, hogy imádom a Sleek palettáimat. Az Original palettát az egyik legjobb smink vásárlásomnak tartom, amikor megvettem nem tudtam letenni, heteken keresztül csak azt használtam. A Sunset palettát is szeretem, minden évben van pár hét, amikor meghalok a meleg színekért és csak ezt viselem, a Storm palettát is szeretem, legjobb parteee paletta!! Elég régóta nem vettem újabb Sleek palettát, az enyémek még a régi gofri mintásak. Valamikor tavaly úgy éreztem, hogy benne van a levegőben a szilva szín. Nagyon vágytam pár szépséges árnyalatra, eredetileg pár Catrice monot néztem ki, de eszembe jutott a Vintage romance paletta, ami ár-érték arányban messze veri az első változatot és az eddigi tapasztalataim alapján minőségileg is jobb (volt) a Sleek.
 Nagyon tetszenek a színek nevei. Nekem ez egy óriási plusz pont, imádok utazni és a nevek kedves emlékeket idéznek fel. Valahogy, emiatt nagy elvárásaim voltak a palettával kapcsolatban, azt vártam, hogy a kedves emlékek mellé olyan színeket kapok, amelyekre legalább ilyen jó szívvel gondolhatok.
 Imádom, hogy a 3 szilva szín mind különböző textúra, különböző finish. Az arany színek is gyönyörűek: az egyik sárgásabb, a másik bronzosabb a harmadik meg kicsit zöldes, hasonlóak, de nem ugyanolyanok. Szépek.
A Barcelona szín kezdetben különösen kedves volt a szívemnek. Egyik kedvenc városom (London és Budapest mellett) a katalán főváros, szerintem Barcelona rendelkezik a tökéletes klímával és a tökéletes földrajzi fekvéssel, Gaudi építészete meg egyszerűen egyedülálló. Röviden, reméltem, hogy az egyik kedvenc városomat egy csodás színnel áldja meg a Sleek. A palettában csodaszép, de ecsettel eldolgozva, vagy a színmintán nem mutat semmit...egyedül úgy tudtam előcsalogatni valami szépséget, hogy ferde ecsettel az alsó szempillák tövébe vittem fel.
Romát is szeretem, oda is nagyon szívesen visszamennék, elbűvölt a lepukkantság és a történelem keveredése. Itt is sokat vártam a Sleektől, hasonlóan a Barcelona színhez, ez is szép a palettában, de eldolgozva semmi.
A két egészen feketének tűnő szín: Florence és London, építve sötét bordónak és zöldnek látszanak. Szépek, de kicsit porolnak. Plusz pont, hogy a csillámok is látszanak, felvitel után is.
A Prague szín a paletta legpozitívabb csalódása. Matt, de közben krémesen puha, eszméletlen szépen mutat, amikor a szélek eldolgozásához használja az ember.
Paris: blah, túl fényes szemöldök alá, túl jeges, túl metálos. Sokkal jobb lett volna egy világos matt szín, vagy még jobb lett volna egy rózsaszínes, pezsgős szín.
Összességében: 7 színt szeretek a 12-ből, ami nem rossz. De még jobb lett volna, ha három színnel nem nyúl teljesen mellé a Sleek: Rome, Barcelona és Paris. Az első kettőnél a kivitelezéssel volt a gond, a harmadik meg nem illik ebbe a palettába szerintem. Ár-érték arányban még mindig jó, mert szállítási költséggel is 3000 forint alatt volt az ára, amiből kb. három Catrice mono jönne ki.


szilva színek

aranyoskák


semleges fényviszonyok közt

semleges fények


Rome és Barcelona

Florence és London

nagyon kellett építeni...

Prague és Paris



14 megjegyzés:

  1. Nagyon jó szinei vannak, szép paletta :)

    VálaszTörlés
  2. Megőrülök ezért a palettáért (is) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fairyland: összességében tényleg jó ránézni is :-)
      Elíz: igen igen
      Gumikacsa: a Sleek tényleg az a márka, amit nagyon lehet szeretni

      Törlés
  3. én még mindig nem döntöttem el, hogy tetszik-e vagy sem. a mályva árnyalatai nagyon tetszenek, de félek ez is csak a fiókban árválkodna pár hét után...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem a Sleek palettáim rendszeresen elől vannak, sokat használom őket

      Törlés
  4. Gyönyörű *-* Ez a paletta szerintem elég kihasználható. Nekem a Bad Girl van meg, de majd később pár hónap múlva szeretnék még egy palettát venni: )

    VálaszTörlés
  5. Én szinte csak a feketével/kékes árnyalatokkal nem tudok mit kezdeni - néha kerül belőlük a külső v-be vagy satiírozáshoz, de szerintem nagyon kihasználható paletta az arany/bronz és bordó árnyalatok miatt. :)
    http://voroskoromlakk.blogspot.hu/2013/12/sleek-vintage-romance-i-divine-paletta.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azrail: nekem az Original az örök kedvenc, de lehet neked jobban bejönne a Storm
      Sophie H.: a sötét színeket én is főleg a külső v-ben használom, meg az alsó szempillák tövébe, esetleg tus helyett...

      Törlés
  6. Imádom ezt a palettát, már ősz óta használom és nem tudok vele betelni. Bár most konkurenciát kapott a Garden of Eden személyében. :D
    A kedvenc színeim a Lust in LA és Forever in Florence. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj a Garden of Eden nekem is tetszik, és ráadásul barna szemhez is megy a sok zöld!!

      Törlés
  7. Nem rossz paletta, de én sem éreztem szükségét a megtartásának. Továbbra is azt várom, hogy egyszer a Sleek-nél majd saját magunk rakhassunk össze palettákat. Az lenne ám az igazi! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mennyire jó ötlet. Nekem tuti lenne egy tök lilás Sleek palettám, mondjuk lenne benne 4 lila, egy matt bőrszín, 4 barnás (matt csoki barna, bronzos, aranyos, csupa meleg árnyalatú), két rózsaszín, meg egy csillámos középkék. És akkor soha nem vennék elő semmilyen más palettát...

      Törlés
  8. Én utálom a Sleek Storm palettámat, használhatatlan a mindennapokra, amikor pedig parti-sminket akartam vele csinálni, rájöttem, hogy a feketéje nem elég sötét, egy (leárazottan vett) Essence quattro-ban találtam sokkal mélyebb feketét. Röhej. Soha többé nem veszek Sleek palettát.

    Bori

    VálaszTörlés