2016. augusztus 8., hétfő

Elfogyott!

Hihetetlen örömmel tölt el, ha kukába kerül egy termék, mert azt jelenti, hogy teljesen kialakult véleményem van róla és tényleg tudom, hogy kiadok e rá még egyszer akár egy fillért is.
Vannak olyan cuccok, amelyek rögtön kedvencek lesznek és vannak, olyanok is, amelyeknél csak nézek ki a fejemből, hogy mit is szerettem ezen?
A következő kettő ebbe az utóbbi kategóriába kerül. Az Essence long lasting Stay all day korrektora... ??? Nincs fedése. Krémes, könnyen eldolgozható. Olcsó és könnyen beszerezhető. Viszont, az én kialvatlan szemeimre semmit nem ér. Beleül a ráncocskákba, ennyit tud. Jó, nem szárít. Kukába került, mert hiába volt még benne jó pár használatnyi, rájöttem, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy a második (sokadik) legjobbat használjam. Van, ennél bőven jobb korrektorom.
A Rimmel Super Curler szempillaspirálja is azért került kukába, mert meguntam, hogy próbálkozom vele. Nem hosszabbít, nem dúsít, viszont összekócolta a pilláimat. Szép sötét színe volt, tartós és nem pergett le, de nem is ért túl sokat. Úgy kíséreltem meg elhasználni, hogy egy másik spirállal együtt vetettem be, de elég volt. Max Factor here I come!

LaRochePosay micellás víz: Bioderma, Garnier és ez, tetszőlegesen felcserélhető sorrendben. Nem csíp, nem mar, nem szárít, lehozza a sminket dörgölés nélkül. Számomra, mindhárom ugyanazt tudja, nagyjából egyformán is szeretem őket, akcióktól függ, hogy éppen melyiket használom. 

Nivea Refreshing wash gel:  az elmúlt Glamour egyik legnagyobb felfedezése nekem. Nagyon könnyen beszerezhető. Olcsó is szerintem. Friss illata van, frissít használat közben. Nem okoz kellemetlenül feszülő bőrt, a smink nagyját le lehet vele mosni. Két lépéses arctisztítási rutinhoz tökéletes.
Alverde cuccok: 
Avokádós-shea vajas hajvégápoló, na ez volt az a kategória, hogy a vége felé jöttem rá, hogy nem értem miért szerettem eddig. Ápolt, de összetapasztotta a hajamat. Megfékezte a szöszöket, de zsírosabbá tette a hajtövemet. Elhasználtam, a feléig kedveltem is, nem veszem újra, mert az Inecto argános olaja sokkal jobb.

Zell-aktiv szemkörnyék ápoló: ez egy nagyon jó cucc, hihetetlenül jól hidratálja a szemkörnyéket.  Ezt, ha elhasználtam a mostani 60 feletti korosztálynak ajánlott szemránckrémem, újra fogom venni.
Ezt még feltétlenül be akartam ide tenni, Müller sajátmárkás Duchesse Maxi vattakorong: olyan puha, olyan kellemes használni...Nem gondoltam volna, hogy ekkora különbség van egy akármilyen vattakorong és e között, de van. Sokkal kellemesebbé tette az arcápolást, olyan volt használni, mintha egy puha bársony felhőcskével töröltem volna át az arcom. Nem szöszölt, így körömnyomdához is jó lett volna, ha nem sajnáltam volna arra elhasználni. Bloggerajánlásra vettem, köszi a tippet! Sajnos, legutóbb nem találtam, de vadászom!

2 megjegyzés:

  1. Én egy időben imádtam az Essence korrektort, csak aztán rátaláltam a Catrice Liquid Camouflage-ra, és azóta nem akarok mást használni, így csak pihen a fiókban...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még nem próbáltam a Catrice korrketort, de érik... Még van egy Garnier bb korrektorom, meg a Maybelline vége és vevő leszek egy új cuccra, szerintem jön a Catrice.

      Törlés