2014. február 27., csütörtök

Minta, teszter, minta tesztelő lettem


Rájöttem, hogy nem jó az, ha minden nap látjuk a kis bukinkat, mert nem vesszük észre az apró változásokat, a figyelmeztető jeleket. Itt most nem a kezdődő ráncokra gondolok, hanem azon elmélkedem, hogy mikor tűnt el a napbarnította arcszínem és mikor ugrottam a színskálán lefelé 2-3 árnyalatot. Ez itt a kérdés. Nem tudom mikor történhetett. Fogjam rá arra, hogy folyamatosan sál volt a nyakamban? Tényleg ennyire szanaszétszort vakvarjú lennék???? Nem agyalhattam sokat, a tettek mezejére kellett lépnem. Nem akartam, nem is akarok a Glamour kuponig (március 12-én jelenik meg a kuponos szám) befektetni a megfelelő árnyalatú Max Factor Facefinitybe, viszont még mindig van egy tonna mintám, így teszter tesztelő lettem.
La Roche-Posay Hydreane BB creme: light árnyalat, mert a medium persze túl sötét volt. Áh! Borzasztó erős uborka szaga van, de nem a friss, hanem az az ubi, amelyik éjszakára bent maradt a fagyasztóban és másnap elkezd a reggeli mellett kiolvadni. Szerencsére, ez a szag hamar elmegy, de sokkoló az első találkozás az biztos. Szinte semmi fedése nincs, bőrkiegyenlítő hatása sem nagyon van. Iszonyatosan oxidálódik, szerintem a medium árnyalat, csak lebarnult bőrön okés. Mi benne a jó? Hidratál, de a kombinált bőrre is jó, mert jól "véd" a kifényesedés ellen. Megvenném e teljes méretben? Nem kérdés, hogy nem. 
Vichy Idealia BB creme: Jó illata van, de tényleg, mert kétszer is felírtam magamnak a jegyzeteimben, hogy jó illata van. BB krém szintű fedése van, ami azt jelenti nálam, hogy inkább jól egyenlíti ki az arcszínt, mint jól fed. Ezért, a szem alatti karikákra nagyon kell a korrektor, meg ha valakinek nagyon problémás a bőre, annak az arc más területein is elkél a segítség. Ecsettel lehet építgetni, de így is gyenge a fedése. Nem ül bele a pórusokba, alapvetően szép, de nagyon, de nagyon fényes végeredményt ad. Nagyon-nagyon fényeset! Egy jó púderrel jól mattíthattó és nem is hajlamos a visszafényesedésre. Megvenném e teljes méretben? Nem, mert van ennél jobban fedő, kevésbé fényes BB krém is. Összességében egynek jó, de tényleg van ennél jobb.

Yves Rocher Fawless Finish Fluid Foundation: Mindegyik mintából volt, van minimum 6-7 darabom, tényleg elég lehetőségem volt legalább egy jó első benyomást szerezni mindegyik termékről. Mondjuk, nálam az alapozó-BB krém fronton nagyon hamar kiderül, hogy valami juj vagy fúj. Az Yves Rocher nagyon fúj volt nagyon  hamar. Narancssárga és borzasztó randán kidobja a pórusokat. Ezt, sajnos egy óra után le kellett mosnom, minek szenvedtem volna vele, jobb nem lett. Megvenném e teljes méretben? Majd, ha a pokol befagy..... de nem, akkor sem.
Bourjois Healthy mix Light beige árnyalatban: A Healthy mix Serumot nagyon szeretem, abból már az összes mintámat elhasználtam. Amikor, Bourjois sminkelésen voltam a sminkes az olajos bőrömre a Serum változatot ajánlotta, ami tényleg jó volt. Most inkább kombinált, majdnem normál a bőröm, az ilyen bőrtípusra az eredeti Healthy mixet ajánlja mindenki. Egyetlen egy negatívumot tudok említeni, azt hogy a fedése gyenge, építve maximum közepes. Viszont egy álom viselni! Nem szárít.  Szép, kicsit fényes, természetes végeredményt ad. Nem ül bele a pórusokba és tartós is. Megvenném e teljes méretben? Egyértelműen igen, főleg télre. Nyáron a Serum jól bevált, de most nagyon élvezem a fényesebb végeredményt.
Max Factor Facefinity: Még mindig A Kedvenc, de a 75 Golden árnylatból hirtelen 50 Natural árnyalat lettem. Már csak az 55 Beige árnyalatból van mintám, ami vállalhatatlanul sötét, így sál nélkül.... :-D


2014. február 19., szerda

Catrice New in brown mono love


Azt hiszem, végérvényesen beleszerettem a Naked3 palettába, egyébként is minden év elején beköszönt a rózsaszín korszakom, de a Naked3 aranyos, rózsaszínes, barnás tökéletességével belopta magát a gondolataimba. Sajnos, nem tudok észérveket  felsorakoztatni a megszerzésére, várom a hasonmásokat ezerrel. Szerencsére, a Catrice megint nagyon aktuális, így a Naked3 paletta lényegét sikerült egy monoba belesűríteni...Imádom!!! A szín neve New in brown. #love #LOVE Csodás közép barna, aranyos és rózsaszínes fénnyel, az állaga tökéletes, krémes és pigmentált. Tökéletes!!
Alig vártam már, hogy a keddi beszerzés és a szépségfotózás után használhassam (jógyerekvoltam!!!), kicsit féltem, hogy lesz valami rossz tulajdonsága, de nem. Jól lehet kezelni, nem hullik, nem csomósodik, nem kell nagyon építgetni, jól satírozható, nem lehet rajta fogást találni. Talán annyi, hogy szerintem ki fog esni a csomagolásból, de nem baj, mert egyébként is nagy mono megszűntetési-palettába rendezési mozgalomban vagyok....


2014. február 10., hétfő

Sleek so-so

 Kezdem azzal, hogy imádom a Sleek palettáimat. Az Original palettát az egyik legjobb smink vásárlásomnak tartom, amikor megvettem nem tudtam letenni, heteken keresztül csak azt használtam. A Sunset palettát is szeretem, minden évben van pár hét, amikor meghalok a meleg színekért és csak ezt viselem, a Storm palettát is szeretem, legjobb parteee paletta!! Elég régóta nem vettem újabb Sleek palettát, az enyémek még a régi gofri mintásak. Valamikor tavaly úgy éreztem, hogy benne van a levegőben a szilva szín. Nagyon vágytam pár szépséges árnyalatra, eredetileg pár Catrice monot néztem ki, de eszembe jutott a Vintage romance paletta, ami ár-érték arányban messze veri az első változatot és az eddigi tapasztalataim alapján minőségileg is jobb (volt) a Sleek.
 Nagyon tetszenek a színek nevei. Nekem ez egy óriási plusz pont, imádok utazni és a nevek kedves emlékeket idéznek fel. Valahogy, emiatt nagy elvárásaim voltak a palettával kapcsolatban, azt vártam, hogy a kedves emlékek mellé olyan színeket kapok, amelyekre legalább ilyen jó szívvel gondolhatok.
 Imádom, hogy a 3 szilva szín mind különböző textúra, különböző finish. Az arany színek is gyönyörűek: az egyik sárgásabb, a másik bronzosabb a harmadik meg kicsit zöldes, hasonlóak, de nem ugyanolyanok. Szépek.
A Barcelona szín kezdetben különösen kedves volt a szívemnek. Egyik kedvenc városom (London és Budapest mellett) a katalán főváros, szerintem Barcelona rendelkezik a tökéletes klímával és a tökéletes földrajzi fekvéssel, Gaudi építészete meg egyszerűen egyedülálló. Röviden, reméltem, hogy az egyik kedvenc városomat egy csodás színnel áldja meg a Sleek. A palettában csodaszép, de ecsettel eldolgozva, vagy a színmintán nem mutat semmit...egyedül úgy tudtam előcsalogatni valami szépséget, hogy ferde ecsettel az alsó szempillák tövébe vittem fel.
Romát is szeretem, oda is nagyon szívesen visszamennék, elbűvölt a lepukkantság és a történelem keveredése. Itt is sokat vártam a Sleektől, hasonlóan a Barcelona színhez, ez is szép a palettában, de eldolgozva semmi.
A két egészen feketének tűnő szín: Florence és London, építve sötét bordónak és zöldnek látszanak. Szépek, de kicsit porolnak. Plusz pont, hogy a csillámok is látszanak, felvitel után is.
A Prague szín a paletta legpozitívabb csalódása. Matt, de közben krémesen puha, eszméletlen szépen mutat, amikor a szélek eldolgozásához használja az ember.
Paris: blah, túl fényes szemöldök alá, túl jeges, túl metálos. Sokkal jobb lett volna egy világos matt szín, vagy még jobb lett volna egy rózsaszínes, pezsgős szín.
Összességében: 7 színt szeretek a 12-ből, ami nem rossz. De még jobb lett volna, ha három színnel nem nyúl teljesen mellé a Sleek: Rome, Barcelona és Paris. Az első kettőnél a kivitelezéssel volt a gond, a harmadik meg nem illik ebbe a palettába szerintem. Ár-érték arányban még mindig jó, mert szállítási költséggel is 3000 forint alatt volt az ára, amiből kb. három Catrice mono jönne ki.


szilva színek

aranyoskák


semleges fényviszonyok közt

semleges fények


Rome és Barcelona

Florence és London

nagyon kellett építeni...

Prague és Paris