2014. november 18., kedd

Vége :-)

Ma este a vonaton ülve döntöttem el, hogy sok nyűglődés után befejezem ennek a blognak az írását. Mert, már semmit nem tud adni nekem, semmit nem tudok adni, nem akarok adni. Imádok sminkelni, imádok körmöt festeni. Igen, én az a lány vagyok, aki kutyasétáltatáshoz is sminkel, meg háromszor átfesti a körmeit, mert nem jön a feeling, hogy mi lenne az igazi. Imádok másokat sminkelni, meg találkozni olyan fanatikusokkal, mint én magam vagyok. Akik fejből tudják, mi is annak a nagyon jó piros színű Max Factor lakknak a neve?#.. Szóval, nem szűnt meg a szerelem, minden nap az életem része, de nem akarok időt áldozni a blog írására. Nem látom értelmét. Úgy érzem, hogy kimaxoltam a lehetőségeimet itt.
Sok mindenben segített a blog. Az irtózatosan introvertált kis személyiségemnek igazi tréning volt. Sokkal nyitottabb lettem az új emberek felé.  És olyan jól tudott esni egy-egy kedves email Tőletek, meg egy-egy komment. Tök jó volt. Köszönöm szépen!! Külön köszönöm azoknak, akik a kezdetek óta követtek és olvasták ezt a kis próbálkozásomat. A kezdetek óta rengeteget fejlődtem. Ezt, minden nagyképűség nélkül mondhatom. Tényleg. Lapozzatok vissza. Tök cuki kezdő voltam. :-)
Egyedül azt sajnálom, de azt sem nagyon, hogy az írásaimban nem feltétlenül tudtam megmutatni a gyönyörűséges kis személyiségemet :-D Sokszor nem megy át a humor, vagy nem úgy megy át írott formában. Ezt tényleg sajnálom. Viszont nagyon örülök, hogy nagyon sok olvasómmal és rengeteg bloggerrel találkoztam IRL. Ezek voltak a kedvenc pillanataim.
Tervek a jövőre nézve. Mivel, rájöttem, hogy szeretek írni és ha nincsenek ott a korlátok, hogy le kell írni, hogy milyen a körömlakk ecsete, meg hogy mennyire tartós vagy jól használható, akkor csak úgy szárnyal a képzeletem, meg a kis ujjacskáim is fénysebességgel járnak a klaviatúrán. Szóval, azt tervezem, hogy írok magamnak egy online naplót. Azt, hogy valaki olvashatja e majd, meglátom.

Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy olvasott. 

#peace
#redpassion egyébként :-)

2014. november 9., vasárnap

Essence: Best dressed

 Miután, múltkor olyan jól beválasztottam sokkal bátrabban tekingetek az Essence körömlakkok felé. Szívfájdalom és kétségek nélkül emeltem le ezt a szilva színű csillámos csudiszép lakkot a polcról. Az a legfontosabb tulajdonsága, hogy hihetetlenül szép és úgy őszies, meg télies, hogy nem túl sötét és nem majdnem fekete, hanem messziről is kifejezetten lilás, meg bordós. És csillogós!
 Tulajdonképpen egy zselés alapban van egy csilliárd mikro glitter, emiatt rövid körmön is kell belőle a két réteg, hosszú körmökön meg muszáj a három. De, gyorsan szárad és tartós is. Ez is egy kiemelkedő Essence lakk, nem mondom, hogy most már minden lakkjukra úgy fogok tekinteni, hogy simán bevállalom, de szerintem érdemes kísérletezgetni.




Egyébként, mostanság azért nem gondolok annyit a blogolásra, mert most éppen életem egyik legnagyobb változása van folyamatban és ez egyszerűen minden energiámat leköti. Igyekszem írni és igyekszem képben lenni, meg igyekszem bloggertalikra is elmenni, de egyszerűen nem tudok előre tervezni, még egy napra előre sem. Nagyon örülök a változásnak, de most tényleg minden erőmmel arra kell koncentrálnom.

2014. november 1., szombat

Holy grail nail care products

I think I have found all the items I need to take care of my nails. Yey me!
I used to love that grapefruity jelly thing from Essence (I don't remember the name) but unfortunately it was discontinued ... I have a back-up but I really wanted to find a good replacement. Found it! Lovely Cuticle exfoliator with aloe vera extract: This tiny thing  is the single most important item in my nail care rutine. To have a nice manicure you gotta have nice nail beds. This jelly like liquid helps to gently remove the unwanted skin. I apply it with the included brush then massage it in for a few seconds and with the help of the Essence rosewood sticks I just simply rub away the excess skin. Works like magic.
I am a firm believer in using glass nail files. Most of my favourite youtubers were using glass nail files so I was curious. I wanted to see if using glass nail files make a difference in the quality of my nails. After using these nail files for like a year now I can honestly say they do make a difference. Actually I saw almost immediate results. Those pesky layered nail peels were completely gone after like 2 weeks. I bought my glass files in a Rossmann and in the Moyra shop. #LOVE
I know everyone and their mother uses the Isana almond scented nail polish remover but my favourite is the Aveo acetone-free remover. I've always thought the Isana remover was drying out my nails and my nail beds. I don't have this problems with the Aveo one. It removers  glitter nail polish like a dream. And it's a bargain: 199 Ft for 125 ml.
To hydrate and re-hydrate my nails and my hands I love L'Occitane products. I already have raved about the  Nail & cuticle nourishing oil with 30% shea butter ... I just freaking love it!!  It comes in a small tube which has a built-in brush. It's super easy to apply and it really hydrates. I usually use it on the bus on my way to work. :-) When I have a little more time on my hands (pun intended) I use the 100% shea butter, it's a lot messier to apply and it takes a little more time to sink into my skin and my nails. I also really love the L'Occitane hand creams, the shea butter scented is my favourite. 
I have to mention two fail products. Essence Studio nails Fast cuticle remover: this one doesn't remove the cuticle. End of the story. It's too liquidy, it's a mess and basically does nothing. The other product is the Essence Gel nails at home Cuticle pusher: it's so freaking harsh on the nails and on the skin it's like a very rough sandpaper.