2014. július 2., szerda

Born Pretty Store teszt

 Talán észrevettétek, hogy az utóbbi időben elég sok körmös bejegyzés született a blogon. Nem véletlen, mert nagyon rá vagyok állva a köröm témára. Ezért, nagyon örültem, amikor megkeresett a BornPrettyStore és kipróbáltam néhány új terméket.
 Elsőként, egy water decalt próbáltam ki. Ennek, ha megveszek sem tudom a magyar nevét, de a régi műtetkós módszer szerint működik. Feláztatod vízzel és rányomod a körmeidre. Szerintem, gyakorolni kell egy kicsit a használatát, mert a használati útmutatóban butaság van. Húzd le a fóliát és nyomd rá a körmeidre, a papírt meg áztasd le. Ha, így tenne az ember, akkor a matrica hátulja látszódna a végén. Én, beledobtam egy kis vízbe, megvártam, amíg a papír leázik, utána kihalásztam  és még vizesen, nyomás nélkül a helyére csúsztattam, a végén, pedig kipréseltem a matrica alól a vizet. Nem volt egyszerű a használata, mert a matrica leheletvékony, ha meggyűrődik elég nehéz szépen kisimítani szakadás nélkül. Illetve, a fedőlakk is elkenheti a mintát, ezt nekem sikerült is összehozni 2 körmön. :-( Összességében: nem ez lesz a kedvenc körömdíszítési módszerem.
Ilyen kis darabokra lehet-kell vágni, fólia le, a maradék meg mehet a vízbe.
Insta kép mani: a középső ujjamon megcsúszott a fedőlakk miatt a minta.
 A másik termék, amit "muszáj" volt kipróbálnom a teljes körmös matrica. Nulla száradási idő, nulla elkenődés és 7 napig fennmarad a körmökön. Kétszer hét  különböző méretű van a csomagban, a szélességük 10 mm és 17 mm között van. A használat nagyon egyszerű: fólia le, papír le, a formázott vége megy a körömágyhoz, a felesleges hosszúságot le lehet reszelni, ennyi. Annyit lehet szerintem "csalni", hogy rövid körmök esetén, bőven elég a csík fele, felragasztás előtt ollóval elvágva és formázva két alkalomra is elég egy.
Eddig, csak az Essence hasonló termékét próbáltam, ami nem volt túl jó, mert alap-és fedőlakk ellenére sem volt egyáltalán tartós, viszont vastag, nehezen körömhöz igazítható. Ez viszont vékony, nagyon könnyen formázható, nagyon jól lehet szakadás nélkül húzni-vonni-simítani, teljesen jól a körömhöz lehet formázni. A felesleget gyakorlatilag egy mozdulattal le tudtam reszelni. Nem vált le a körömvégeken, nem kopott meg, pedig hajat is mostam és mosogattam is egy kicsit. 
Azt hiszem, az a legnagyobb erőssége, hogy tényleg gyorsan fel lehet dobni, ennek ellenére tartós és a sokadik napon is szép. Rohanós alkalmakra  -homoklakkok helyett- simán ajánlom.


Elég lett volna hosszúságban a fele!!

Kész mani első nap.

Ez a 3. nap és nincs kopás!!
 Linkek:
http://www.bornprettystore.com/14pcs-full-nail-sticker-colorful-polka-pretty-flower-patterned-p-11990.html
http://www.bornprettystore.com/sheet-sweety-bowknot-floral-pattern-nail-water-decals-transfers-sticker-p-9969.html
Kupon: oldalt. :-)

6 megjegyzés:

  1. Mindkét mani klassz, én eddig a vizes matricára esküdtem (wd), nekem sose szakadt vagy mosta el a fedőlakk a mintát, meglepő hogy nálad így viselkedett: ( a második maninál én is Essence-es matricát próbáltam és nekem se vált be. De majd ha újra bízom a BPS-ben rendelek egyet, mert meggyőzött a posztod: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éreztem én, hogy ultrabéna vagyok a vizes matricához, de nekem nem működött, pedig többször próbáltam. A másik matricát most szedtem le, majdnem lejött egyben, nem is volt megkopva, tényleg bejött!!

      Törlés
  2. A 2. jobban tetszik, vidám mani lett :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a teljes körmös matricás nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés