2017. január 15., vasárnap

Timeout: Lisbon

Több oka is van annak, hogy január elején szeretek szabadságra menni.
Például:
-sokakkal ellentétben én kifejezetten nem szeretem úgy tölteni az időmet a munkahelyemen, hogy semmit sem csinálok és nálunk konkrétan semmit nem lehet csinálni, legalább két hétig az év végi zárások miatt
-jól indul az év, ha utazom
-jót tesz a teljes kikapcsolódás
-akárhova megyek nem kell óriási tömegre számítanom.
Idén Lisszabont vettem célba, illetve teljesen őszintén Cascais volt a szívem vágya. Találkozni, bemutatkozni a nagy víznek, ezért sóvárogtam. Az előkészületek alatt jöttem rá, hogy Magyarországról nem Portugália a legfőbb turistacélpont, így nagyon nehezen találtam naprakész infókat. Könyvtárban is csak kettő darab Portugáliáról szóló útikönyv volt, mindkettő ezer éves és mindkettő angol nyelven.
Colombo bevásárlóközpont parkja
Az út: Nem igazán szokott lenni akciós repjegy, így szerintem teljesen felesleges erre várni. Max. akkor lehet ilyenbe belefutni, ha minden repjegy kedvezményesen van. Olyan 50e forint körüli költségre kell számítani. És, valószínűleg késni fog a repülő, mert nem saját repcsi van félretéve erre az útvonalra, hanem az a gép, ami téged Portugáliába repít, délelőtt még Skandinávia felé vette az irányt. Lisszabon 3 és fél óra repülési idő. Ami, szerintem rengeteg. Annyira irigyelem, ha valaki tud repcsin aludni!
Szállás: Én nagyon örültem, hogy nem hosteleztem, hanem egy szuper szállodát választottam, mert az időjárás miatt kell a fűtés. Portugáliában, Spanyolországban jellemző, hogy nincs teljes értékű fűtés a lakásokban, a hostelekben meg főleg nincs. Borzasztó dolog végig fagyoskodni az éjszakákat! Napközben ilyenkor is szuper tavaszias és napsütéses az idő, de éjszakára meglehetősen hűvös, hideg van (2-3 fok). Nyáron meg a légkondi miatt jó egy jobb szállást keresni.
Lisszabon látkép valahonnan a Bairro Altoból fényképezve
Nevezetességek, közlekedés: Lisszabonban szerencsére közvetlen metró járat van a repülőtérről. YAS!! Nagyon klassz a város metróhálózata, mindenhová könnyen el lehet jutni, átlátható, jól kitáblázott, rengeteg átszállási lehetőséggel, mégsem lehet benne eltévedni. Tök jó. Leszállás után rögtön érdemes beruházni egy 24 órás jegybe. Az automatát át kell állítani angol nyelvre, ki kell választani, hogy még nem rendelkezel VIVA Viagem kártyával. Utána jöhet, hogy 24 órás jegy kiválasztása. A jegy 6,15 euro, a kártya 45 cent. Ezzel 24 óra alatt akárhányszor lehet utazni, jó a metróra, a villamosra, a buszokra és a liftekre is. Érintős a kártya és metrón kifelé is pittyegni kell. Egy kártyára csak egy szolgáltató "fér rá", tehát, ha vonatjegyet veszel, akkor kell egy új kártya. Egy metró jegy egyébként 1,15 euró (azt hiszem) és például a Santa Justa liftre (Elevator de Santa Justa) egy menet négy euro valamennyi, de a 24 órás jegyet csak egyszer kell lepittyegni és már mehetsz is vele.
A metróhálózat 4 vonalból áll.
Szerintem fontos metróállomások:
Linha Vermelha: Aeroporto, Oriente itt található a Vasco de Gama bevásárlóközpont (Kiko, Sephora) és a Telecabine, amivel iszonyatosan szép kilátás nyílik  a városra, olyan 5 euro körül van egy menet. A Telecabine úgy közelíthető meg legkönnyebben, ha átvágsz a bevásárlóközponton.
Vasco de Gama híd

Linha Azul: Baixa-Chiado, ami tényleg a központ, az Elevator de Santa Justa ehhez van a legközelebb, a lifttel pedig elérhető a Bairro Alto illetve a gyönyörűséges Convento do Carmo, ami nekem messze a legkedvesebb épületem egész Lisszabonban. Közel van a 28-as villamos, amit egyszerűen muszáj kipróbálni. 28-as villamos vonalán lehet eljutni például a Sé Katedrálishoz is. Másik fontos állomás a Colégio Militar/Luz, bevásárló központ szép nagy Primarkkal és Sephoraval.
Convento do Carmo

Linha Amarela: Marqués de Pombal egyszer érdemes végig menni az Avenidan is. Illetve a Picoas állomás környékén rengeteg jó szálloda van.
Linha Verde: Egyértelműen Baixa-Chiado illetve Cais do Sodré a legfontosabb állomások ezen a vonalon. Cais do Sodré állomásról lehet hajóval eljutni az öböl túloldalán lévő városokba illetve innen indul a vonat Belém és Cascais, Estoril felé. Cascais gyönyörűséges tengerparti kisváros. ami 40 percnyi vonatútra van Lisszabontól, a jegy egy útra kemény 2,15 euro, tehát nagyon olcsó. Érdemes a vonaton a bal oldalra ülni Cascais felé. :-) Estoril 20 percnyi parti sétára van Cascaistól, egyébként, de Cascais olyan, mint egy kis ékszerdobozka, gyönyörűséges homokos partokkal. Én nagyon ajánlom! Belém is a Cascais felé tartó vonattal közelíthető meg, nagyjából 10 percre van Lisszabontól. Belém rengeteg szépséges látnivalót kínál például: Torre de Belém, Mosteiro dos Jerónimos. 
Benyomások, személyes tapasztalatok: Lisszabon nagyon nem magyar célpont, egész út alatt alig találkoztam magyarokkal. Konkrétan az első nap futottam össze a lányokkal, akik mellett ültem a repülőn. És Cascais felé botlottam bele egy magyar párba. És ennyi. Még a repülőn visszafelé sem a magyarok voltak többségben. Imádom, hogy milyen szépséges tavaszi idő volt, eszméletlen tiszta napsütéses, kifejezetten jóleső és kellemes. Pálmafák. Tényleg balzsam volt a lelkemnek az időjárás. Ami, negatív furcsaság volt számomra, hogy rengeteg üres ház és épület van Lisszabonban, de tényleg rengeteg. Egész utcák. Nemcsak a belvárosban, hanem mindenhol. És nemcsak a régi épületek, hanem az újak is üresek. Ha, nem a lenti üzletek voltak üresek, akkor az üzletek feletti lakások. Az egész városnak, van egy olyan hangulata, mintha sokkal több emberre tervezték volna, aztán eltűntek ezek az emberek és maradtak az üres épületek, illetve az eszméletlen nagy terek, kapuk, utak stb. Ez a kérdés annyira fontos volt nekem, hogy utánanéztem és a magyar wiki szerint a '80as években 800e lakosa volt a városnak, '90es években 700e és most csak 540e. Szóval igen, ez látszik a városon. Tök furcsa. 
Mondjuk elég kreatívan használják az üres felületeket. 
És azok a holt meredek utcák!! YESSZUZ!!! OMG!!! Konkrétan Bairro Alto utcáin lefelé úgy kellett menni, hogy hátra megfeszítettem magam, hogy ne lecsússzak a hegyoldalról. Nálunk is vannak dimbes-dombos környékek, de Lisszabon tényleg nem pitty-putty. :-D 


Cascais elrabolta a szívemet. Imádtam, gyönyörűséges kicsi városka, napsütéses utcákkal, homokos parttal, barátságos emberekkel. Este hat után ment csak le a Nap, addig ott lehet ücsörögni a homokban, itt jöttem rá, hogy rohadt nehezen lazítok és nehezen engedem meg magamnak, hogy ne gondolkozzak, ne csináljak semmit, csak pihenjek. Pedig, muszáj pihenni és feltöltődni, mert az élet nem a munkáról szól, a munka csak a pénz miatt fontos (nekem), a pénz meg azért kell, hogy lehessen utazni ... 

6 megjegyzés:

  1. .de jo lehetett, ez is a listankon van :)

    VálaszTörlés
  2. Amikor mentek, feltétlenül nézzetek körül a környéken is. Eszméletlen szép kis városok vannak Lisszabon környékén. :-)

    VálaszTörlés
  3. .jottem vissza atolvasni mindent, februarban megyunk :) Azt hiszem ide egy jo turacipo kell ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) remélem ettetek fini pastel de belém/nata akárhogy is hívták éppen :-D

      Törlés
    2. .erdekes, epp tegnap nezegettem megint a repjegyeket oda :) Jokat ettunk, jokat turaztunk..szoval nagyon tetszett minden, biztos visszamegyunk meg :)

      Törlés
    3. :-) én most éppen É-Amerikába tervezek menni, olyan sok hely van a világban és úgy érzem, hogy "pazarlás" kétszer vagy többször visszamenni bárhova
      persze nekem is vannak olyan helyek, ahova vissza fogok menni: Egyiptom és Barcelona ;-)

      Törlés