A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bornprettystore. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bornprettystore. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 9., kedd

Born Pretty Store nyomdalemez

Nem direkt van egymás mögött két körömnyomda lemez teszt, csak annyit történt, hogy most éppen ezt van kedvem megírni. :-) Ezt a kis lemezt a BornPrettyStore webshoptól kaptam tesztelésre, de ahogyan azt már megszokhattátok, ez nem befolyásolja a véleményemet, nekem a blogolásnál nem fér be a kamuzás...
A lemezke elől-hátul kék fóliával védett a szállítás közbeni karcolódástól, én a hátsót le sem szedtem, mert minek, nem kér enni, viszont legalább hátul nem lesz karcos. Mert elől az lesz! Akkor is, ha simán kártyával húzom le róla a felesleges körömlakkot.
Alumínium lemezke, iszonyatosan éles sarkokkal, de ninja dobócsillag éleket képzeljetek el. Gyerek kezébe nem való, most viccet félretéve. 15 darab nagyon nőies és picurka mintát tartalmat, ami azért jó, mert egy-egy mintát többször is fel lehet tenni egy körömre és azért rossz, mert én valahogy jobban szeretem a teljes körmös alakzatokat. Viszont, azt hiszem rózsa mintával el vagyok látva egy  életre...
A termék hasonló minőségű, mint az Essence ilyen cucca, a  lemez vastagságát és a nyomatok mélységét tekintve is. Ennek megfelelően, én leginkább egy réteges lakkokkal való használatot tudok elképzelni és ezt is ajánlom, szerencsére napjainkban már sokkal több egy réteges körömlakk érhető el mint pár évvel ezelőtt, amikor úgy kellett vadászni az ilyenekre.

15 minta
Papírra lenyomdáztam az összes mintát. Látszik, hogy van egy-két olyan, ami messze nem tökéletes, de például a masni és a levélkék nagyon cukik, meg az egész lemez cuki (kivéve, hogy tényleg nagyon-nagyon élesek a sarkok). Szerintem, a mostani (2014-09-09...szülinapom!) 3 dolláros árát nem éri meg, de sokszor van 33%-os, meg 50%-os leértékelés, illetve van eleve -10% az oldalt lévő kuponnal. Azoknak ajánlom, akik tudnak nyomdázni az Essence lemezeivel is. Egyébként, azt vettem észre, hogy egy jó pecsét sokkal többet számít, mint az, hogy mennyire mély a minta, megéri beszerezni egy jó szilikonos pecsétet, lecserélni a régi kemény műanyagot.

Legnőcisebb manim ezidáig.
Linkek:
http://www.bornprettystore.com/nail-stamp-template-beautiful-rose-bowknot-qa55-p-5690.html
http://www.bornprettystore.com/
-10%: CAB10

2014. augusztus 9., szombat

Augusztusi kihívás: London


Ez, az első ilyen együttműködős postom, nem is tudom miért nem vettem részt eddig egyetlen egy ilyenben sem, sőt azt sem tudom, hogy mi indított arra, hogy most igen. Mindegy is, lényeg a lényeg, hogy LONDON!!
Tökre örülök annak, hogy már voltam a városban és imádtam. Próbáltam abból inspirálódni, amit a legjobban szerettem, amikor ott jártam. Imádtam a hagyományos angol reggelit, először eléggé meglepett, hogy tényleg! ezt eszik sokan reggelire, meg, hogy tényleg! olyan az angol reggeli, ahogy itthon is csináljuk. Egész nap el lehet vele lenni, fini és kiadós, de körmön nem mutatna jól. Aztán, gondoltam a metróra, egyszer bárcsak ilyen hálózata lenne Budapestnek is! A metrótérkép sem tetszett a körmeimen. Aztán, gondoltam a tipikus angol dolgokra pl.: rossz idő, de, amikor én voltam Londonban olyan jó idő volt, hogy hihetetlen, majd megsültem, fagyizgattam, napozgattam, szóval semmit nem kaptam a "tipikus" angol időjárásból, ezért kamunak éreztem volna, ha festek egy szürke felhős körmöt. Aztán, jött a zászló ötlet, meg, hogy english rose, azt hittem van itthon egy ilyen nevű lakkom, de nincs, vagy legalábbis nem találtam meg.... Ja! És nincs körmös ecsetem...ezért, amíg nem szerzek ne is számítson senki tőlem, valami fúúú de nagyon művészi vagy bonyolult dologra.
Az elkészült körömdíszítésről annyit írnék le, hogy a zászló színeit használtam, amire a glitteres fedőlakk azért került, mert London vibráló, sokszínű és néha borzasztóan túl sok. :-) 
Használt lakkok:
Adena fehér, Max Factor Red passion, Zoya Dream és Flormar PD04 ezek nyomdázáshoz, valamint Claire's Street Style glitter fedőlakk.
Nyomdalemez:

2014. július 8., kedd

Mai mani és BornPrettyStore teszt

 Itt a fesztiválszezon, itt a balatoninyár!! Ennek szellemében készült az eddigi legvidámabb manikűröm: neon, kék és még gyümölcsös is.
 Bevallom azt hittem, hogy a kis fimo gyümölcsök maximum egy napig maradnak meg a körmeimen, még inkább nap közben lepotyognak majd, miután mindenbe bele akadtam velük. Tévedtem. Nemcsak nem estek le, hanem még hajat is mostam és még úgy sem jöttek le. Most távolítottam el őket, ERŐVEL!
 A kis készlet innen: http://www.bornprettystore.com/120pcs-lovely-fruit-nail-fimo-decals-manicure-wbox-p-4999.html Szerintem, iszonyat cuki, annyira nyárias, kedves, vidám. Igazság szerint, teljesen kihozza belőlem a cukiállatot ez a cucc. 120 darab, ami tizenkétszer kb. 10 darab, de szerintem több, mert megszámoltam a dinnyeszeleteket, meg a narancsokat és a körtéket, mindegyik 12-14 darab volt, a többi gyümi sem tűnik tíznél kevesebbnek, szóval 120+ darab van benne :-) Kemény egy dollár hetvenkilenc cent és ingyenes a szállítás is.
Eprecske...

Dinnyeszeletecskék...

Narancskák...

Almácskák több variációban!...

Cukiállat-mode on:  Egy kicsike kis bajocskám van vele, ha a körmöcském olyan részére helyezem, ami nagyon ívelt, akkor csúnyácskán eláll, de ezt is meg lehet oldani egy jó fedőlakkocskával. A következő képecskén látszik, hogy kevésbé ívelt részecskén nem álldogál el. ... Cukiállat-mode off!

És végre kipróbáltam, hogy fehéret kenek neon alá! Végre van jó fehérem ugye, Adena 03 és végre megkedveltem a Moyra Vivid Sand 717 Sunshine nevű árnyalatot. A Moyra lakkot most használtam másodjára, először utáltam, de nagyon, mert 3 réteg után sem volt jó és olyan volt mint a csiriz!! Így fehéren viszont VILÁGÍT!!! A kék, ha valaki kérdezné China Glaze Wait n Sea.

2014. július 2., szerda

Born Pretty Store teszt

 Talán észrevettétek, hogy az utóbbi időben elég sok körmös bejegyzés született a blogon. Nem véletlen, mert nagyon rá vagyok állva a köröm témára. Ezért, nagyon örültem, amikor megkeresett a BornPrettyStore és kipróbáltam néhány új terméket.
 Elsőként, egy water decalt próbáltam ki. Ennek, ha megveszek sem tudom a magyar nevét, de a régi műtetkós módszer szerint működik. Feláztatod vízzel és rányomod a körmeidre. Szerintem, gyakorolni kell egy kicsit a használatát, mert a használati útmutatóban butaság van. Húzd le a fóliát és nyomd rá a körmeidre, a papírt meg áztasd le. Ha, így tenne az ember, akkor a matrica hátulja látszódna a végén. Én, beledobtam egy kis vízbe, megvártam, amíg a papír leázik, utána kihalásztam  és még vizesen, nyomás nélkül a helyére csúsztattam, a végén, pedig kipréseltem a matrica alól a vizet. Nem volt egyszerű a használata, mert a matrica leheletvékony, ha meggyűrődik elég nehéz szépen kisimítani szakadás nélkül. Illetve, a fedőlakk is elkenheti a mintát, ezt nekem sikerült is összehozni 2 körmön. :-( Összességében: nem ez lesz a kedvenc körömdíszítési módszerem.
Ilyen kis darabokra lehet-kell vágni, fólia le, a maradék meg mehet a vízbe.
Insta kép mani: a középső ujjamon megcsúszott a fedőlakk miatt a minta.
 A másik termék, amit "muszáj" volt kipróbálnom a teljes körmös matrica. Nulla száradási idő, nulla elkenődés és 7 napig fennmarad a körmökön. Kétszer hét  különböző méretű van a csomagban, a szélességük 10 mm és 17 mm között van. A használat nagyon egyszerű: fólia le, papír le, a formázott vége megy a körömágyhoz, a felesleges hosszúságot le lehet reszelni, ennyi. Annyit lehet szerintem "csalni", hogy rövid körmök esetén, bőven elég a csík fele, felragasztás előtt ollóval elvágva és formázva két alkalomra is elég egy.
Eddig, csak az Essence hasonló termékét próbáltam, ami nem volt túl jó, mert alap-és fedőlakk ellenére sem volt egyáltalán tartós, viszont vastag, nehezen körömhöz igazítható. Ez viszont vékony, nagyon könnyen formázható, nagyon jól lehet szakadás nélkül húzni-vonni-simítani, teljesen jól a körömhöz lehet formázni. A felesleget gyakorlatilag egy mozdulattal le tudtam reszelni. Nem vált le a körömvégeken, nem kopott meg, pedig hajat is mostam és mosogattam is egy kicsit. 
Azt hiszem, az a legnagyobb erőssége, hogy tényleg gyorsan fel lehet dobni, ennek ellenére tartós és a sokadik napon is szép. Rohanós alkalmakra  -homoklakkok helyett- simán ajánlom.


Elég lett volna hosszúságban a fele!!

Kész mani első nap.

Ez a 3. nap és nincs kopás!!
 Linkek:
http://www.bornprettystore.com/14pcs-full-nail-sticker-colorful-polka-pretty-flower-patterned-p-11990.html
http://www.bornprettystore.com/sheet-sweety-bowknot-floral-pattern-nail-water-decals-transfers-sticker-p-9969.html
Kupon: oldalt. :-)

2014. május 5., hétfő

Mai Köröm Öröm

 Nem terveztem ma bejegyzést írni, de (k)örömteli  események estek meg ma velem,  muszáj kiadni ezt magamból.
A Lovely megint kijött meseszép limitált kiadású homok lakkokkal, annyira limitált, hogy nem is láttam őket egyik Rossmannban sem, mindenütt a kopár állvány várt csak rám. Múlthét szerdán az összes belvárosi Rossmannban voltam és azon kívül, hogy a Király utcánál ronggyá áztam, mást nem nagyon értem el vele. Ma mentem 4 nap pihi után dolgozni és tudtam, hogy ma nyit újra a Wesselényi utcai R. Úgy voltam vele, hogy még ott megpróbálom. (Nem)Vicces volt, az óriási tömeg  és hogy megint nincs Lovely lakk. Megkérdeztem az eladót, hogy lesz e még ezekből a lakkokból azt mondta, hogy kedden kapnak árut és biztosan lesz. Ezen felbuzdulva, még legeslegeslegeslegutolsó próbálkozásként elmentem az Oktogonra, és... teljesen feltöltött állvány fogadott! Annyira örültem! Végre megszereztem a Lovely lakkokat, pedig azt hittem lecsúsztam róluk teljesen. A 25%-os akcióról tényleg lecsúsztam, de nem is érdekelt már...kellettek nekem ezek a lakkok és kész. Mondjuk, még így is nagyon barátságos az áruk, 649 ft per db. Ezen a héten ki is fogom őket próbálni! És most bíztatok mindenkit, aki nem tudta megvenni őket eddig, érdemes holnap még egy kört futni, hátha fel lettek töltve a készletek.

Lovely Rios!!!


 Egyébként, a mai manimat egyszerűen imádom, sajnos így este már nem tudtam a lámpafénynél teljesen színhű képeket készíteni, mert a valóságban világít a Moyra Sunshine (sárga neon homok) lakkja és az ombre többi színe is borzasztóan élénk. Sally Hansen All fired up a piros és Moyra élénk narancs az átmeneti szín.

Az első képen láthatjátok, hogy megérkezett a BornPrettyStore rendelésem. Nagyon örülök ennek is, szerintem jó kis mixet válogattam össze, igyekeztem nem hasonló termékeket kérni, mert szerintem így hasznosabb lesz nektek is. Kaptam körömnyomdát (nem azt a lemezt, amit kértem :-P), teljes körmös körömmatricát, firmo gyümiket és azt a vízzel leoldható körömmatricát, amit "water decal"-nak mondanak angolul és magyarul meg nem jut eszembe a neve...a régi kamutetkó technika, tudjátok mire gondolok!