A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mono. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mono. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 24., vasárnap

Pupa Vamp!

Néhány napja került hozzám néhány Pupa Vamp! mono, ezekről írom most le, amit le kell írnom.
Lett egy matt, egy szatén és egy égetett monom a Pupától, ezekkel több száz százalékkal bővült a Pupa készletem. Egyelőre csak ismerkedem a márkával, testing the waters I guess. 

Jöjjön a lényeg most, majd kicsit később értekezem a mono szemfestékek létjogosultságáról. 
A szatén lila (802) elég kemény, ezért nem porol, kell alá egy jó alap, akkor nagyon jól mukodik. Az irtó béndzsa kis applikátorral szépen fel lehet és fel is kell építgetni az élénk színt. Ez után viselés közben nem kopik, a széleket is szépen el lehet satírozni. Építeni kell, de nem azért, mert foltos, hanem, mert e nélkül kis halovány.

 A matt kék (300) nagyon krétás, kemény, foltos. Olyan cuki, hogy azt írja a csomagoláson:"krémes, puha textúra, magas pigment koncentrációval". Mindennek az ellenkezője. Mindennek. Borzasztó. De, de! Egy jó, tapadósabb alappal előbújik az élénk szín, sokkal egységesebb lesz a textúrája, eltűnik a foltossága, az egész életre kel. Ennél sem ajánlom az ecsetet, applikátor vagy kis ujjacskák.

Az égetett zöld (301) a kedvencem, puha, érintésre is pigmentált, ecsettel is rendesen lehet vele dolgozni. Kicsit sajnálom, hogy nem khakisebb a szín, mert most ultratrendi lenne, de ez az élénk középzöld is nagyon jól tud kinézni barna vagy mogyoró szemekhez. 

Applikátorral húzva, alap nélküli minták. A kék nagyon gyenge.
Applikátorral húzva, de UD primer potionra mintázva. Itt már szép, egységes a kék is, a másik kettő is élénkebb, ütősebb.

Összességében azt tudom mondani a Pupa monokról, hogy ezek szerint színtől és finishtől függ a minőség. Azért szerintem, nem lenne akkora kérés, hogy legyen egységesebb, de mindegy. Csomagolást utálom, borzasztóan nagy, domború is és a szemfesték méretéhez képest szélességben is túlzás. Majdnem beleférne még egy pan...Biztos, hogy ki fogom szedni a csomagolásból. A hozzájuk csomagolt applikátort elég nehéz kiimádkozni. Nagyon kis ügyetlenek a hajlított nyelükkel, pedig ugye a festékekhez pont kellenek, mert a szivacsos fejjel könnyebb építeni és a megfelelő színintenzitást elérni. Nagyon vegyesek a megfigyeléseim a Pupa monokkal kapcsolatban, ha ki szeretnéd próbálni valamelyiket, akkor érdemes egy jó akcióra várni. Akciók, szerencsére elég gyakran vannak a Pupánál.
Applikátor!
BTW: Nem azért molyolok a csomagoláson, mert nincs jobb dolgom, de egy kis méretű smink kollekcióban vagy sminkes tatyiban, nincs hely egy bumfordi mononak. Nálam egy sminkes táskába kerülnek azok a cuccok, amiket adott héten használni szeretnék, szemfesték témában egy jó paletta és néhány pop-of-colour mono. Egyébként van egy love-hate kapcsolatom a monokkal. Azt, hogy egy márka mit tud, nagyon jól le lehet mérni a monok minőségéből. Emiatt "kötelező" vételnek számítanak. Közben ár-érték arányban borzalmasak, két egyes árából ki jön egy Sleek paletta és ez majdnem minden márkánál így van, legalábbis drogériás szinten. De, annyira jól jönnek, mert könnyen szállíthatóak és nagyon jól kiegészítenek egy nude palettát. A legkedvesebb színem is egy mono a MUA-tól, de például a MAC és az Essence hasonló termékeit is nagyon szeretem. Igazából, a legnagyobb bajom a színenkénti eltérő minőséggel van, ha ezt sikerült nagyjából kiküszöbölni egy adott márkánál, akkor az a márka nagyon-nagyon jó. És akkor van létjogosultsága a monoiknak. Egyébként éljenek a paletták!

2016. március 24., csütörtök

H and M vagy H und M szépségek

Whateva...én, személy szerint angolosan mondom, de igazából tökmindegy, tudjuk miről van szó. :-) A HandM beauty részlege a Vörösmarty téri üzletben egy katasztrófa volt régebben. Minden szétdobálva, mindenbe belenyúlkálva, meg alapból nem a legjobb vagy a legszebb cuccokkal voltak feltöltve a polcok. Olyan túlárazott kínai feeling jellemezte az egészet, ennek megfelelően gagyi csomagolás és lutri minőség ... Nagyon nem! Aztán tavaly megújultak a termékek és az üzletben is sikerült rendet tenni, most már nem néz ki olyan gázul az egész. Sokat segített az összképen, hogy a cuccok egységes arculatot kaptak. Nem szoktam a csomagolásról értekezni, főleg nem a papír csomagolásról, amit egyébként is kidobok, de most kifejezetten jó körülnézni köztük. Nagyon letisztult a sok fehéret felvonultató borítás.

A mono szemfestékek közül egy nagyon meleg árnyalatú rezes színt választottam, mert imádom ezt a szemhéjamon. A festék állaga, nekem a Sleek puha és pigmentált készítményeit juttatta eszembe, értsd: jó. Nem potyog, nem foltos, könnyen eldolgozható. Love. A csomagolást nem szeretem. A papírdoboz nagyon szép, de a tégely túlzás a festék méretéhez képest, főleg ez a domború kialakítás, fúj, kifejezetten nem szeretem. Nagyon gagyi dolog átverni a vásárlót a túlméretes csomagolással :-P Az árát is kifejezetten sokallom, mert 1490 Ft, szorozd meg kettővel és kijön egy Sleek paletta.



Körömlakk: szeretem a szélesebb, lapos ecseteket, ez pipa. Tipikusan az a lakk, aminél a második réteg csak megszokásból kerül fel, egy rétegben is elég lenne, iszonyatosan pigmentált, ez is pipa. Persze, egyáltalán nem állítom, hogy minden színnel ez van, de ez egy nagyon erős kezdés. Nagyon szép fényesre száradt, nem kiemelkedően lassan vagy gyorsan. Pipa, pipa. Az ára lekopott, de emlékeim szerint 1290 Ft 8 ml lakkért. Ráadásul, a szivárvány majdnem összes színe és rengeteg különböző finish van a kínálatban, például az általam választott Faded Myrtle egy igazán különleges árnyalat. Kék és zöld és szürkés is, nem volt még ilyen színem, nagyon tetszik.


Ajakkence: Lush lip vinyl. Ebből egy barnás-mályvás árnyalatot választottam, szuper trendi és ilyenem sem volt még. Fini gyümölcsös-édes illata van, jó az applikátor is, ék alakú és
pont elég anyagot vesz fel, kellemes használni. Maga a cucc is egy nagyon kellemes állagú, nem ragadós SZÁJFÉNY. Ez, meg kell mondanom, óriási csalódás volt nekem. Elnevezés alapján, azt gondoltam, hogy egy tartós, folyékony rúzzsal lesz dolgom. De, nem. Jól pigmentált, de egyáltalán nem tartós, nem színezi meg az ajkat, lekopik hamar, kifejezetten hamar! Sajnálom, hogy nem olvastam el részletesen az apróbetűs részt, mert 1990 forint, számomra túlzás egy szájfényért, nem használok szájfényt.








Igazából elég vegyesek az érzéseim a HandM új beauty vonalával kapcsolatban. A szemfesték szép, meg jó, de túlzás az ára (pedig, ennyi az átlagos mono ár), a körömlakk szuper, a szájfény jó lenne, ha nem kopna olyan rohadt hamar. Ha, összességében nézem a teljes kínálatot, akkor kifejezetten sok olyan szín van, ami máshol nem található meg a magyar drogériákban, például az általam drágállott monok közt is...