2015. szeptember 11., péntek

Nyári kedvencek és egy fail

Sajnos a dolgok jelen állása szerint -feltekintek az égre és nem látom a Napom-  vége a nyárnak. Én szerettem, ezt a hőhullámok által szabdalt, pokolian meleg pár hónapot. Igaz, jobban esett volna a testemnek-lelkemnek, ha a nagy részét nem az ingyen szauna melóhelyen töltöm, de így is jó volt. 
Visszatekintés és nosztalgia jegyében íme a nyári kedvenceim:
A hőhullámok mellett az idei nyár a bronzerről meg a strobingról szólt. Highlight minden mennyiségben! Túlzásokba esve, de nagyon. Imádtam ezt a trendet :-) Annyira könnyű viselet és hihetetlenül idiot proof az egész. Bronzer kontúrnak és a kiálló részekre, highlight meg (majdnem) mindenhová. Ennyi. Legszívesebben a Chanel Soleil tan krémes, főleg barna bőrön jól mutató bronzosítóját használtam, a kis Ebelin sminktojással  felütögettem a megfelelő helyekre. Erre jött az Ultraflesh Shinebox krémes highlightere, az egyszerűség jegyében ujjacskákkal a stratégiai pontokra helyezve és már is volt egy bronzistennős sminkem. Tényleg faék egyszerűségű! 
Az Essence satírozó ecsete: olyan puha, hogy belehalok! És annyira szép, meg cuki. És olyan jó kézbe fogni. 550 forint. Minden egyes forintot meg is ér. 
Nyár előtt hónapokon át hanyagoltam a bbkrémeket, mert a Max Factor 3 in 1 Facefinity alapozóját használtam állandóan, be kellett látnom, hogy akármilyen jó (tökéletes) 50 fokban és párás időben jobban vágyom egy könnyebb textúrájú valamire, ezért került elő a Skin79 Super+ BB krém, amiben ráadásul 50-es fényvédő is van. Jaj, de jó esett, hogy kézzel kell felvinni, kb. 30 másodperc és egységes arcszínt ad és fényvédő is van benne! Estig nem olvad le! 
Korszakalkotó megfigyelést tettem: tényleg a napfény a legkárosabb az arcbőrre. H-I-H-E-T-E-T-L-E-N!!! Próbáltam az arcomat nem napoztatni, mondjuk így is ez lett a legbarnább testrészem nyár végére (mostanra brühühü)... Rengeteget hidratáltam, mert nem akarok 50 évesen ráncos lenni, mint egy aszalt szilva. Idén a La Roche-Posay Anthelios XL fényvédőjébe és Hydreane Legere hidratálójába szerettem bele rendesen. Az előbbi biztonságérzetet adott, az utóbbi segítségével pedig nagyjából egy hét alatt sikerült visszatáplálnom az arcbőrömbe azt a nedvességet, amit egy! napozás után elvesztett. Tényleg nem szabad arcot napoztatni lányok! Borzasztóan rosszat tesz a bőrnek! Hihetetlen és rémisztő volt megfigyelni, hogy egy pár órás (kb. 2 óra) napozás mennyi nedvességet von el a bőrtől, és ez az arcon látszik a legjobban. Alapból szegény arcbőrünk van a legjobban kitéve a Nap káros hatásainak, tényleg nem kellene még rátenni egy lapáttal, mert komolyan iszonyatosan öregít! Ezt most megtanultam. Mindig fogok fényvédőt használni.
La Roche-Posay termálvizes spray nagyon jó találmány, hűt és a túltolt púder mennyiségnek is jót tesz.
Balea After Sun tusfürdő...soha az életben nem akarok más tusit használni. Imádom az illatát. Kell ilyen parfümben, kell ilyen tea, ilyen gyertya, ilyen kávé, ilyen zabkása ...és még csak nem is túlzok!
Néhány hete, hónapja megkérdeztem a gurut: lakkomlakkom Edinát, hogy ő milyen körömlakk lemosót használ, mert nekem az Isana nagyon szárítja a körömágyamat, akkor mondta, hogy ő a Flormar bármelyik lemosóját ajánlja, mert mindegyik olajos és nem szárít. Nagyon jó. Igaz drágább, mint az Isana, de erre is azt kell mondanom, hogy megéri. 
A Scholl Velvet Smooth zöld kaviár vonalával hasonló viszonyban vagyok, mint a Balea tusival, tényleg mindenben lehetne ilyen illatú, imádom. A hatása is istentelen jó, kb. 30 másodperc alatt beszívódik a bőrbe és akár napokig (lusták figyelmébe) is pihe-puha marad a bőr.
Amikor, a nyári körömlakkokon gondolkodtam, egyből az Essence The Gel fehér körömlakkja jutott az eszembe, mert szívem szerint ezt hordtam volna egész nyáron. Valamivel feldíszítve pl.: China Glaze Point me to the party vagy ILNP Ice House (H) vagy bármivel, mert az egyszerű és könnyen kezelhető fehér alap mindenhez illik, a barna bőrhöz meg főleg. Egy rétegben használva már bármit rá lehet tolni.
Egy abszolút fail a végére. Balea Ultra Sensitive habzó lemosógél: minden mentes, érzékeny bőrre  és kifejezetten smink lemosásra ajánlott, én viszont azt találtam, hogy csípi a szemet és nem mossa le a sminket. :-(

2015. augusztus 25., kedd

Beauty blender koppintás

 A beauty blenderrel úgy voltam, hogy tökjó, meg minden, de sosem vágtam, mi kerül 25-30 dollárba egy sminkszivacsban. Az ára mindig visszatartott abban, hogy kipróbáljam, hiába zengte azt minden youtuber, meg írta minden blogger, hogy istenkirály, nem tudtak meggyőzni. A svájci youtuber Julia Graf kezdte el használni a videóiban az Ebelin sminkszivacsot, amit egy ideig nem lehetett nálunk kapni, de pár hónapja végre hozzánk is eljutott, olyan 1200-1400 forintba kerül. 
Nem fogok kertelni, imádom az Ebelin sminkszivacsot! Ennyike. Az összes alapozásra használt ecsetemtől megszabadultam, meg fogok szabadulni, mert sosem szeretnék mást használni erre a célra, mint az Ebelin sminkszivacs. Hihetetlen természetes eredményt lehet vele elérni, teljesen bőrszerű hatást ad. Könnyű használni, tényleg pikk-pakk kész vele az alapozás. Nem fogom kipróbálni a beauty blendert, mert ezer, egymillió százalékban elégedett vagyok ezzel a kis sminktojással. Annyi negatívumot tudok említeni, hogy rohadt nehéz teljesen tisztára kimosni. Mosom 2-3 percig, azt hiszem tiszta, de ha nagyon-nagyon erősen megnyomom még mindig ki tud belőle jönni alapozóval színezett víz. És nem szárad hamar sem, sőt lassan szárad.
 Az Ebelin márka a dm-ben kapható, a Body & Soul pedig a Müllerben. A Mülleres márkával is voltak jó tapasztalataim, így megvettem a sminktojást. Ez borzalmas. Kemény, még vizesen is. Tök rossz. Nem lehet szépen, egyenletesen eloszlatni a sminket vele. Rossz. Nincs mit ragozni. Ne költsetek rá, már nem tudom mennyit, de olyan ezres körül volt. Nem érte meg.

Száraz állapotban a két sminktojcsi kb. egyforma nagyságú, az igazi különbségek nedvesen jönnek ki. Az Ebelin jól megnő, puha és ruganyos lesz az állaga. A Mülleres cucc meg tök béna, kemény, semmit nem nő csurom vizesen sem. Az Ebelint annyira jó használni, általában az oldalát használom, miután felpöttyöztem az alapozót (Max Factor 3 in 1 Facefinity) a buksimra. Nagyjából 1 perc alatt el tudom oszlatni a pöttyöket, szép természetes lesz az eredmény. Mondjuk, ha vki a a teljes fedést szereti, annak nem jó ez az eszköz. Engem nem zavar, ha átlátszik egy-két kisebb bőrhiba. 

 Mülleres cucc vizesen, Ebelin vizesen, Ebelin szárazon.
 Ebelin szárazon, Ebelin vizesen, Mülleres cucc vizesen.
 Ebelin száraz és Ebelin vizes.
Ebelin vizes, Mülleres cucc vizes.

2015. augusztus 19., szerda

Inspiráció

 
Muszáj erről a videóról írom. Nem, nem akarom a szexuális hovatartozásomat világgá kürtölni. Szerintem, mindenki szeresse, azt akit akar, addig amíg nem bánt vele mást. És egyébként sem a szexualitással van a "gond", hanem a titkolózással, meg a titkolózás miatti belső katyvasszal. Sidenote vége, majdnem, mert akarok erről majd egy kicsit írni még. Ami a lényeg, hogy Ingrid videója erőt és motivációt adott nekem. Mostanában, ha rossz a kedvem vagy kezdem elveszteni a fókuszt, akkor megnézem. Mennyire jó már egy értelmes ember, okos gondolatait hallgatni! Isten látja lelkemet, imádom a tv-s szemetet, akár Győzike, akár az IQ-fighter Kardashian familyről van szó, de sokkal jobb érzés okos gondolatokra figyelni. Az a legnagyobb baj az okos gondolatokkal, a pozitív gondolatokkal, az óriási ötletekkel, a változást hozó ötletekkel, hogy amíg a gondolatból végső eredmény lesz borzasztóan sok idő telik el. Ezalatt hihetetlenül könnyű elveszíteni a fókuszt. Azt, hogy ne a köpönyegforgató hülye főnökön, vagy a mellettem a buszon fikázó vadbarmon legyen a hangsúly, hanem a célokon, amiket el akarok érni.
Sajnos, mostanában megvilágosodtam, hogy utálom a munkámat. Nem akarok egy ilyen lélekölő, gusztustalan melót életem végéig csinálni. Hiába van viszonylag jól megfizetve. Sokkal kreatívabb vagyok ennél. Változtatnom kell. Nem akarok úgy visszatekinteni az életemre, hogy egész végig csináltam ezt a szart, mert jól fizettek és tuti biztos, nyugdíjas meló. Ez az egyik fókusz. Megvalósítani azt, amit és ahol szeretnék, akarok csinálni. Ez a másik fókusz. 
Alapvetően, azt ismételgetem magamban, amit Ingrid üzent: We all deserve our best chance. I deserve my best chance. I deserve to be happy. 
Megérdemlem, hogy boldog legyek!
Szerintem, sokan vagyunk úgy, hogy sok dolgot azért teszünk, mert úgy érezzük, hogy mások ezt várják tőlünk. Vagy egyszerűen úgy alakulnak, tőlünk függetlenül a dolgaink, hogy belekényszerülünk egy taposómalomba. Hiszem, hogy mindenkinek kell magát szeretnie annyira, hogy kihozza magából a maximumot. Nem szabad engedni, hogy ezt az egy életünket, (tudományosan alátámasztva csak ez az egy van), mások elvárásainak alárendelve éljük le. Szembe kell úszni a sodrással! Hiszem, hogy mindenkinek ott van a kezében, a fejében, a szívében a tudás és az akarás, arra, hogy megváltoztassa az életét.  
Van egy borzasztóan nehéz rész: le kell mondani azokról az emberekről, akik nem támogatnak, csak hátráltatnak. Ezt a legnehezebb megvalósítani, mert én is sokszor úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom bizonyos emberekért, akik eddig semmi mást nem csináltak, csak meggátoltak az életben. Nem kellene így éreznem. Mert elsősorban saját magamért vagyok felelős, a saját boldogságomért, a saját életemért.

Sidenote:
Gáborka, mindenki tudja, hogy a Pistivel jársz évek óta. Ő törte össze a kocsidat pár éve, ő csalt meg egy 16 éves fiúval, vele voltál Floridában 3 hétig. Képzeld el MINDENKI tudja. És képzeld el kicseszettül senkit NEM ZAVAR!!! De TE úgy érzed, hogy titkolóznod kell és emiatt boldogtalan vagy.  A boldogtalanság miatt TE vagy a legnagyobb hisztis picsa, a legnagyobb pletykás, rosszindulatú szarkeverő...nyugodjál le a picsába és hagyd abba!!!

2015. augusztus 13., csütörtök

A horror story

de happy ending... Ezt muszáj leírnom!!!
Az instagramon látták egy páran, hogy szuper short a hajam. Igazából, nagyon örülök neki, mert a fodrászom, Csilla zseniálisat alkotott. De, nem az történt, hogy szükségem volt egy nagy változásra vagy melegem volt. Semmi ilyesmi. Ahogy Netti mondta, "horror story" esett meg velem. Nem is olyan régen, még borzasztóan örültem, hogy de jó szőke vagyok, meg két hajfestés közt elég csak a Balea More blond szőkítő sprayt használnom és nem lesz gondom a sötét hajtövekkel. A cucc úgy működik, hogy fokozatosan fejti ki a hatását. Vizes hajra kell fújni, viszonylag gyakran is lehet használni, de én csak minden 4. vagy 5. hajmosás után vetettem be, nem is fújtam túl sokat, nem használtam utána sem hajszárítót, sem hajegyenesítőt. Szóval, nem igyekeztem a hatást fokozni, csak visszafogottan használgattam. Eleinte nagyon elégedett voltam az eredménnyel. Aztán teltek a hetek és egyre szárazabb volt a hajam, meg egyre szőkébb lettem. Mivel semmi mást nem változtattam a hajápolási rutinomon, egyből tudtam, hogy az extra szárazságot a szőkítő spraynek "köszönhetem". Persze, nem segített az sem, hogy hetek óta meg lehet főni, ötezer fok van és lehet napon hajat szárítani. Ez utóbbit minden nyáron el szoktam játszani, de eddig nem tette tönkre a hajamat. Most viszont, vasárnap megmostam a hajamat és olyan szörnyen száraznak és csomósnak éreztem egy részen, hogy nem bírtam tovább. Elkezdtem levágni a legsérültebb részeket. Nem a vége volt eltörve, nem dehogy. Pont ott tört és volt a legtragikusabb a helyzet, ahol vélhetően a legtöbbet kapta a hajam a szőkítő sprayből. Nekiestem rendesen a hajamnak, vágtam vágtam, nem érdekelt, hogy fog kinézni. Lepillantottam és egy egész halomnyi hajban álltam. Ekkor, feleszméltem és riadóztattam Csillámat, hogy SOS fogadnia kell holnap, mert óriási hajbalesetet szenvedtem. Szerencsére, hétfő délután tudott fogadni. Így csak a munkaidőt kellett az NDK focista feleségekre emlékeztető hajkölteményemmel kibírni. Csilla megoldotta a helyzetet, amiért nagyon hálás vagyok neki. A szőkítő sprayt már legalább egy hónapja kidobtam, akinek alapból száraz haja van, az szerény véleményem szerint inkább ne használja, ha jót akar magának. 
(Csillát a  Westend aluljáró szintjén található szépségszalonban tudjátok elérni.)

2015. július 21., kedd

BLOGSALE!!! Mindennek mennie kell!

Még mindig annyi cuccom van, amit nem használok, hogy borzalmas, pedig nem régen pl. az összes szájfényemet kidobtam (3 kivételével), de még mindig úúúúúszom a cuccokban! Remélem, találtok néhány szépséget, amit szívesen használnátok! :-)

China Glaze: Flying dragon...egyszer használtam,  nem áll jól nekem, 800 ft

Essence Candy love és Cookie love egyszer-egyszer használtam, darabonként 200 ft

Picture Polish Shy violet 3000 ft, egyszer használtam, megszűnő termék, már a Naillandnél sincs, eredeti ára 3690 ft Zoya Destiny 1500 ft

GR Galaxy lakkok pink (13) és sötét lila (14), a lila egyszer volt használva 10 körömre, a pink egyszer sem. Nagyon szép glitteres lakkok, de rájöttem, hogy élek-halok a krémfinishért, így nem tartok rájuk igényt! 300 ft per db

NYC csillámcsoda lila lakk NY Princess 300 ft, AVON Gel lakk nem tudom mi a neve, de nagyon szép irodabarát nude lakk, a NYC lakkot nem használtam, az Avont 1szer, Avon ára 300 ft

Ezt a márkát imádom egyébként, de ezekből a színekből van másik, a kettő együtt 350 ft. Nem voltak használva!

Flormar középkék neon N002 250 ft, egyszer használtam, GR Rich Color 102 kétszer használtam, a 50 shades of Grey c. film megtekintésekor vetettem be, a lakk sokkal jobb, mint a film ... 300 ft

GR Wow lakkocskák a 2 db együtt 400 ft, 62 és 08 a színkód, iszonyú cuki mütyűrök! A lilát nem használtam, a halvány kis barackosat egyszer.

Én nem szerettem ezt a lemezt, de hátha valakinél jobb sorsa lesz és nemcsak a fiókban hever. 800 ft

Lovely Baltic sand lakkok, régen imádtam őket, de leszoktam róluk, kettő együtt 400 ft, Manhattan pinky lakkocska, a fantáziadús 51K nevet kapta :-) legyen 200 ft az ára.

Essie Petal pink, talán 2szer használtam 600 ft. Szintén nagyon irodabarát barackos, halvány rózsaszín.

 Bipa Yeti effect, nem használtam, nem tudom, milyen a yeti effect, de valaki próbálja ki :-) 400 ft, Anny csodaszép homoklakk 500 ft, használtam, szerettem, de leszoktam róla.

 Csodaszép Lovely Snow dust fehér lakk 2szer volt rajtam, 500 ft. Erre emlékszem, hogy micsoda hisztéria volt körülötte, valamiért a forgalmazó Rossmann alig pár darabot hozott be az országba, alig jutott valakinek ebből az egyébként tényleg csodaszép angyalpor lakkból..

Ez a 3 lakk, egyik sem volt rajtam, 500 ft a csomag, csak a helyet foglalják nálam!

ArtDeco pirosító, néhányszor használt 500 ft,  MAC Style influencer mineral szemfesték trió: egy törtfehér, egy csokibarna és egy meseszép sötétkék, 3000 ft

Catrice pirosító 400 ft,  NYX Plummy pirosító 500 ft ... Nem használom már egyiket sem, de egyébként szépek!
Paletta, legyen 400 ft. Alapvetően egyáltalán nem rossz a minősége, de van más tucat palettám, amiért szívesebben nyúlok.
A-England  Crown of Thistles ... olyan nagyon szép ez a lakk és annyira, de annyira nem áll jól nekem, ezért kb. két maniban használtam, összesen talán 4-6 körömre. Nagyon jó minőség, tényleg nem tudok rosszat mondani róla, de nem az én színem. 1600 ft

Essence furi színű lakk, ami inkább őszre való, legyen 250 ft

Moyra New York lakk "nude silk" sajna nem jön be nekem ez a finish, egyszer próbáltam, legyen mondjuk 250 ft
Sigma duo-fibre másolat ecsetek, egyben 2100 forintért eladóak. Olyan pihe-puha mind, mint egy bébi nyuszi popsi! Nem hullanak, tömöttek, tartják a formájukat. Nekem beauty blender love miatt nem kellenek már, de tényleg nagyon-nagyon jók!!!



Kérném hozzászólásban itt és emailben (bettynova13 kukac yahoo pont com) is jelezni, hogy mit kértek! 
Postázni is tudom, de jobban örülnék személyes átvételnek. Fizetni paypal ill, kp-vel lehet. Bankos átutalással sajnos nem!

Jó vásárolgatást!

PS: azok a termékek lettek áthúzva, ahol minden részletet sikerült megbeszélni. Nagyon köszönöm az érdeklődést!!