2010. november 16., kedd

új kedvenc rúzsom

Sajnos a rimmel airy fairy rúzsomat az állalkísérletek miatt nem akarom nagyon használni, így kénytelen voltam vmi más szép nude rúzst keresni.
Láttam pár tesztképet a MAC A Tartan tale kollekciójáról, a Cut a Caper illetve a The Faerie Glen nevű rúzsok egyből megtetszettek. Mikor kijött a kollekció, akkor egyből irány a Váci utcai MAC bolt, hogy élőben találjam ki, hogy melyiket szeressem.
Mivel a The Faerie Glen teljesen úgy nézett ki rajtam, mint a Blankety, így inkább a Cut a Caper jött velem haza, mert a MAC-es csajszi szerint a Blankety-t még máskor is meg tudom majd venni (megveszem majd:-).

Mindkét minta a Cut a Caper, de a felső a szájon használatos mennyiség, az alsó meg kb. 4*-5* áthúzva, ami szájon iszonyat sok lenne.
Tehát szájon nagyon szép, kicsit korallos, de mindenképpen nude szín, ami erős szemsminkhez és igazából minden bőrszínhez szépen mutat.
Még lehet kapni:-)

Tipp: az Essence Soft rose liplinere (szájkontúr ceruzája) teljesen olyan színű, mint a rimmel airy fairy, de itt tényleg 100%os azonosságot képzeljetek el. És szájkontúr cerkával is ki lehet festeni a teljes szájat. Éljen az állatkísérlet mentes alternatíva!! :-)

4 megjegyzés:

  1. ennek annyira jó színe van..nem is tudom miért nem vettem meg..vajon lehet még kapni?:/

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy meg tudtad venni. :-)

    VálaszTörlés
  3. Üzletben mennyi egy ilyen rúzs? Bár elég sok mac cuccom van, de mindet úgy rendeltem, így az árakkal nem nagyon vagyok tisztában.
    Nagyon tetszik a színe.

    VálaszTörlés
  4. Olyan 4000 forint körül volt, amíg lehetett kapni :-(

    VálaszTörlés