2012. január 19., csütörtök

Il-makiage 2., avagy a villám nem csap be kétszer ugyanoda

A nagy francokat nem! Ezzel kezdeném.
Gondoltam, hogy megint elmegyek az Il-makiage-hoz (hez, höz ???), most ahogy gondolkodom, isten igazából nem tudnám megmondani pontosan, hogy mitől támadt ez az esztelen jó ötletem, de most már mindegy is. Azt tudom, hogy a Google keresőben nagyon elől van a jaj, de régi bejegyzésem és még a mai napig újabb és újabb hozzászólásokkal egészítitek ki, aminek egyébként nagyon örülök. (Köszi!!  És ezek után is nyugodtan...)

Arculatváltáson mentek át a cuccaik, de a körítés ugyanaz. 
Ha nem hívtak fel vagy egyezerszer, akkor egyszer sem, erősen zaklatásnak éreztem a végén már, mondjuk vegyük a mai napot: azt hiszem háromszor hívtak, hogy akkor biztos megyek, meg sms-t is küldtek, csakhogy tuti legyen.
Mentem. Andrássy út 4., eszméletlen szép az épület, komolyan, messze a legjobb része az "Il-makiage élménynek". Az épületből kiindulva, még akár jó is lehetne a dolog. Úgymond, nagyon erős túlzással "szakmai" szemmel néztem körbe még sminkelés előtt, hogy merre, meddig. Mindenhol koszos ecsetek.  De, ami a legjobb, hogy minden sminkesnél ott figyelt a gyógyszertári alkohol, a benzin, a sminklemosó kendő, a vattapamacs, de csak dísznek, mert sem nálam, sem másnál nem láttam, hogy ezek közül bármelyiket is használnák ecsettisztításra.
Nevezzük M.-nek a lányt, aki engem sminkelt, nézegettem, hogy rajta milyen smink van: limezöld és fekete kombó a szemén, pirosító nem igazán, száján semmi, bár ezt lehet napközben tűnt el. Beszélgettünk, amin meg is voltam lepődve, szerintem ő is, mert egy jó ideig nem is tukmálgatott, nem mondta, hogy ez vagy az mennyire jó. Ez plusz pont volt nálam, de így került nullára, mert rögtön mínuszban kezdett, amikor azt mondogatta a mellette lévő lánynak, hogy mennyire ÚÚÚÚÚTÁLJA másokról lemosni a sminket.

Igazából tudnám sajnálni az Il-makiage-os csajokat, mert reggeltől estig talpon vannak, tulajdonképpen annyit keresnek, amennyi cuccot eladnak. Amiért viszont nem tudom őket sajnálni, az a higiénia csaknem teljes hiánya illetve a rohadt rámenős stílus.
Fényes barna színt kaptam a szemhéjra, de tokától bokáig, kb. 1-2 milliméterrel a szemöldököm alatt végződött a szín. Terracotta színű pirosítót, szép pirosas rúzst. Megtudtam, hogy ők nem használnak szemceruzát, mert az elcsúszik. :-P Összességében a színvilággal nem lett volna bajom, de nemár, hogy egy színből oldjuk meg a szemfestést, meg főleg nemár, hogy avas rúzst kenünk a T. Ügyfél szájára!!! Annyira büdös volt a rúzs, hogy a tukmálás után rögtön letöröltem. A pirosító annyira erősen került fel a fejemre, hogy a fele is bőven túlzás lett volna. A szempillaspirál borzasztó volt. És az árak!! OMG!!! Hát nem kicsit vannak elszállva, pl: tizenvalahányezer az alapozó. Az alapozó egyébként is kac-kac, azt mondta M., hogy 3 évig elég és 3 évig nyugodtan lehet használni, direkt nézegettem a csomagolást, felbontás után 12 hónap volt az eltarthatósági ideje....
Ezek után jött a csúcspont, a katarzis, a tukmálás. Úgy éreztem magam, mint egy nyuszi a prérifarkasok között, teljesen körbe voltam véve, de teljesen. Tudtam, hogy mire vállalkozom, de még így is szinte sokkolt, meg szinte bűntudatom volt, de csak szinte.....

Elnézést a telós képekért, de nem bírtam megvárni a hazaérkezést ezzel a fejjel, azt hiszem akkor untam meg, amikor már a 3. vagy 4. ember bámult bele a fejembe. Legjobb, hogy elkezdett viszketni az arcom, emiatt nem is nagyon akartam sokáig magamon hagyni.
Iszonyat sok a pirosító, szinte leugrik a képről szerintem. Élőben meg főleg.

Itt alig van szempillám...mármint hossza van, de annyi.

Ezt a képet otthon készítettem, de csak azért mellékelem, mert hol van a belső szemzugból a festék, meg a belső egyharmadból?

Spirál a szemem alatt, szemfesték a pillákon...nagyon csecse...
Röviden: nem ajánlom, továbbra sem.

(Csak, hogy jó dologgal zárjam: Catrice leértékelés igen baby!! Ezer éve kinéztem az I wear my sunglasses at night nevű körömlakkot, de akkor még nem hordtam sötét lakkokat, de most! Nagyon szép!!)

38 megjegyzés:

  1. ÚÚÚú szegény:/ az első telós képen azt hittem bevertek ne haragudj de olyan sárgás a jobb szemed hogy úgy nézett ki:D olyan hatást kelt:/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D Hát igen :-D Így tud kinézni, ha az eldolgozás, árnyalás stb kimarad és egy színnel dolgozik a T. sminkes és egy alapvetően nem túl szép színnel...nem haragszom, szerintem is juj!!! :-D

      Törlés
    2. sziasztok!hát ebbe a "csapdába" én is belesétáltam. leírom a sztorit,kicsit hosszú lesz,de velem is megtörtént.Az Árkádban sétálgattam anyával egy csajszi leszólított,hogy kisminkelhet-e?Ránéztem anyámra ő megvonta a vállát.Mondom a csajnak oké,belefér az időnkbe.Erre előugrik egy másik csaj papírral és tollal a kezébe,elkérte a nevem és az adataimat.Oké majd hívnak,ezzel búcsúztattak.Heh,persze...Egy héttel később egy hétfői napon felhívtak,hogy ráérek-e egy sminkelésre holnap?Rávágtam,hogy igen.Oké,megbeszéltem a csajjal,hogy ki lesz a sminkesem hányra kell oda mennem.Másnap el is mentem az Andrássy útra,bementem a recepción sehol senki.Mondom felmegyek,láttam egy táblát:fel kell menni.Oké,akkor nem tévedtem el.Hangos zene,dübörgés,női nevetések.A recepción bemondtam a nevem,még 15 percem volt a kezdésre,a csaj mondja üljek le.Oké.Vártam vagy 3 órát,nem túlzok.3 óráig ültem.Azért,mert kíváncsiságból bekarikáztam,hogy érdekel a sminkelés.Behívott egy nőci elbeszélgettünk,olyan árakat mondott,hogy majdnem leájultam a székről.Mondtam,hogy majd felhívom amikor lesz munkám,meg pénzem.A fenét fogom felhívni :/ inkább megtanulom a netről a sminkelést.(youtube,meg ez a blog)Oké,végre sorra kerültem.Egy csajszi hívott magához,leültetett egy magas székre és elkezdte mondogatni,hogy nagyon száraz a bőröm.(megjegyzem 3 óra alatt elfogyott fél literes palackos vízem,szóval naná...:/) Hümmögtem egyet.Aztán vmit rátukmákolt az arcomra.(alapozó aminek olyan fura szaga volt O___o mondja a csaj: tele van ásványi anyagokkal.Heh persze...Aztán vmi barna színű szemfestéket pingált rám,egykis szempillafesték.Halvány rózsaszínű rúzs.A végén pedig erős pirosítót tett az arcomra.Megláttam magam a tükörben,mint egy bohóc komolyan mondom.Amikor hazajöttem anyám mondja: nem látok rajtad semmi különöset.Hát akkor nem érte meg elmenni.Azóta a nagymamámtól kaptam karácsonyra egy sminkkészletet.(ecsettel,rúzzsal mindennel)Felfedeztem a netes smink készítős blogokat.Ingyen és profi módon tanulhatom meg a sminkelés szabályait. :) Mi a véleményetek? :D

      Törlés
    3. ja és hozzáteszem, hogy engem is megakartam győzni:vegyem meg a 10.000 Ftos alapozót O___o annyi pénzt nem adok ki egy alapozóért...bolondok... :/ Össze írták egy kis listára,hogy miket kentek rám.Aztán a kezembe nyomták,hogy oké viszlát.

      Törlés
  2. Hát...én az első il-makiage kalandom után (hatalmas herpesz - köszi többször használt és nem tisztított rúzsecset)Megfogadtam, hogy soha többet...bár azóta próbálkoztak nálam a westendben és telefonon többször is...mindig megkérdeztem, hogy jár-e még ajándék herpesz a sminkhez...a telefont lecsapták, a westendben meg még nekik állt feljebb, hogy mit képzelek, egy ilyen nagy múltú cég nem követ el ilyen hibát, és ne rontsam a hírnevüket a piti kis hazugságaimmal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiváló lerázószöveg. Ha megengeded, alkalmazni fogom! Menetrendszerűen hívnak vasárnap reggel. :)

      Törlés
  3. Nem semmi, ők az a márka akik a plázákba erőszakkal állítják meg a nőket ?
    A Westendben is vannak és szinte verekedni szoktam velük, hogy a mozgólépcsőig mehessek. Minden por állagú termékük a krétaporhoz hasonló, nekem ennyi maradt meg az első alakalom után, mikor még a legelején oda mentem a standjukhoz, de menekültem is , gyomorforgató és undorító a rámenős stílusuk.
    Gondolom ua. a márkáról beszélünk :)

    VálaszTörlés
  4. Fanni: úhh, szerencsére én nem kaptam el semmit a ma reggeli állapot szerint, tényleg nem értem, hogy miért nem használják az alkoholt, a benzint, ha egyszer ott van kéznél?!
    Erzsi: igen ők azok, a Westendben, a Mammutban, meg kb az összes nagy bevásárlóközpontban ott vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De használnak!! Csak két sminkelés között amit ti nem láttok !:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) Ott dolgoztam!

      Törlés
  5. Az első képen a szemed....uhh...mintha sárgalázas lennél vagy akármilyen beteg. Nagyon gáz. Engem is mindig megállítanak a Westendben, az elején az tántorított el a dologtól hogy a mozgólépcsőről rálátni a pultjukra, nagyon undi, koszos, minden termék kinyitva...ott száll rájuk a sok por. Később meg már olvastam róluk a sok negatív kritikát. Csodálom hogy másodszor is be merted vállalni :) Habár közeleg a farsangi szezon, a következő alkalomra kérj tőlük füstös sminket és utána beöltözhetsz zombinak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) mondjuk torzít a telefon, egy kicsit, de tényleg szörnyen nézett ki :-P
      "Csodálom hogy másodszor is be merted vállalni :)" Tudod mindent értetek :-)

      Törlés
  6. Én általában szívesen sminkeltetek, de tőlük ösztönösen menekülök. Legutoljára az Árkádban kérdeztek meg, hogy kérek-e sminket. Mondtam, hogy nem. A csaj még egy jó ideig jött mellettem, hogy nem baj, ha most nem jó... Kösz nem. De lehet az Andrássy úton is... Majdnem sikerült elérnie azt a pontot, amikor bunkón ráordítok, hogy hagyjon már békén, pedig ritkán csinálok ilyet. Nem kis önuralmamba került.:(

    Pedig neked alapból is meseszép pilláid vannak. Néztem is, hogy hová lettek.:D

    VálaszTörlés
  7. Egyetértek. Én ugyan nem mentem el sminkelésre, de majdnem. Megadtam a számom, feliratkoztam (még 2-3 éve, mikor még fogalmam nem volt róluk), aztán hívogattak. Párszor mondtam, hogy nem jó, gondoltam, ha 2-3-szor eljátszom, hogy most nem jó (mindig újrahívtak), akkor lekopnak. Aztán már baromira elegem volt belőlük és kitaláltam, hogy letagadom magam (tudom nem szép dolog, de hát mit volt mit tenni), és amikor kérdezték, hogy én vagyok-e én, mondtam, hogy nem, nem nem tudom miről beszélnek, nem én vagyok. Erre megkérdezte tőlem a kiscsaj: " Most szórakozik velem?" Na utána már nem hívtak többet. De amikor meglátom őket, már nagy ívben kerülöm őket, de szerintem lassan felfogják, hogy ezzel nem mennek semmire. Tényleg nagyon vevőriasztóak, még ha valaki ki is adni ennyi pénzt egy termékre. Ami ahogy hallom elég rossz is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom a telefonosokat és a sminkeseket is, mert 18-20 éves naiv lányok, akik valószínűleg nagyon akarnak dolgozni, de még nincs tapasztalatuk kiszűrni az ilyen cégeket.

      Törlés
  8. ez fura, minket anyával együtt állítottak le a mammutban, egy tök rendes csaj csinálta, egész szép lett a végeredmény, bár úgy én is ki tudtam volna sminkelni anyát, valószínűleg higiénikusabban, nem lett szerencsére semmi baj. folyton hívogatták őt is, ez a tukmálás tényleg rohadt idegesítő.. mi vettünk tőlük egy száraztust (ami vízzel használandó) meg egy pigmentet, amik tényleg jók, szóval szerencsére nem lőttünk mellé, de akkor már inkább a megbízhatóbb márkák, amik ráadásul olcsóbbak is..

    VálaszTörlés
  9. Ezt én is "benyaltam", mint a kisboci... Ráadásul nekem még ajánlgatták a sminktanfolyamukat is az Andrássyn. Az épület egyébként tényleg meseszép, gyönyörűen fel van újítva, a művészetkedvelő énem repesett is a boldogságtól. A sminkkedvelő énem... Hát az így összetörött :D

    Velem kb. 20 percet beszélgetett a nőci, aki nagyon szimpatikus volt. Éreztem, hogy várja, hogy rákérdezzek arra, mennyibe kerül a tanfolyam, de nem tettem, játszottam a hülyét.

    A sminkről. Hát... Mondta a sminkes lány, hogy kapok egy vékony alapozóréteget, mert az én bőrömre nem is kell több. Annyi alapozót tett rám, hogyha hozzáértem az arcomhoz egy ujjal, akkor az ujjamon vastagon maradt az alapozóból.
    A szememre egy sötétlila szemhéjpúdert kaptam- nagyon erős, nagyon vad volt. És ha én valamire azt mondom smink terén, hogy "vad" és "erős", akkor elhiheted, hogy az az is. Szoktam magam erősen, vadul sminkelni, (még lilával is!) de amit, és ahogyan rámkent a sminkes lány... Úgy éreztem magam, mint egy útszéli prosti, akit most vertek rommá. A számról azonnal letöröltem a rúzst, amit kaptam, mert féltem a herpesztől.

    Én sem láttam, hogy fertőtlenítik az ecseteket, sőt, néha az egyik lány odaszólt a másiknak, hogy kell az ecset, amivel dolgozol.

    Azt éreztem a sminkelés alatt, hogy egy nagyon jól betanult de monoton szöveget darál a lány, aki sminkelt.
    Engem kellemetlenül érintett a sminkelés végén való tukmálás- ez a kipakoljuk, hogy mit kentünk rád, felírjuk az árát, de tök jó, mert csak itt, csak most van 20% kedvezmény, vagy két termék vásárlása esetén a harmadik ingyenes... Amikor mondtam, hogy nincs nálam pénz, akkor a csaj rezzenéstelen arccal közölte, hogy nem baj, elfogad kártyát is, melyiket csomagolja? Kellemetlen volt, de megmondtam, hogy ezeket az árakat nem az én tárcámhoz szabták.

    Szóval, ha azt nézem, hogy úgy hívtak el, hogy "kötelezettségmentes" a sminktanácsadás (tanácsot nem is igazán kaptam, én szóltam, hogy had nézzem már egyáltalán, hogy mit csinál), akkor kicsit csalódtam, mert a tárcám jobban érdekelte őket, mint én.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://katalomics.blogspot.com/ az én személyes történetem ezzel kapcsolatban,írjatok véleményeket.

      Törlés
  10. Nagy kamu az egész.

    VálaszTörlés
  11. Rájuk kellene küldeni valamelyik hatóságot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Döbbenet, hogy maguktól nem szálltak még ki hozzájuk.

      Törlés
    2. Melyiket? Pont most erre készülök...

      Törlés
    3. Melyiket? Pont most erre készülök...

      Törlés
  12. Sziasztok

    Én személyesen tapasztaltam meg az Il Makiage/ Le Maquillage cég gátlástalan cégpolitikájának, menedzsmentjének a menetét. Naivan jelentkeztem a hostess állásukra az interneten, persze a munkaleírásban a cég nevét fel sem tűntették, sem semmilyen más használható információt. ( Pl. órabért ) Hát nem véletlenül. Nincs fix órabér. A regisztrált személyek után 100 Ft-ot, ha az ügyfél bement az Andrássy úti sminktanácsadásra plusz 100ft-t, ha ott helyben ült be egy 10 perces sminkre szintén plusz 100ft-ot kaptunk. Napi 7-8 órát dolgoztam és kb. átlagosan 20 nevem gyűlt össze, ami napi 2000 max 3000Ft-ot jelent. Rabszolgamunka. A másik problémám az ott dolgozók mentalitásával volt. Gondolok itt a shop”menedzserekre” (hajcsár), a standban lévő eladókra. A menedzserek munkája abból áll, hogy minket, hostesseket ugráltasson. Nincs megállás egy percre sem, 5-10 perces szünetet tarthattam munka közben. Csak az a lényeg, hogy minél több embert verjünk át. Vegyenek méregdrága termékeket, „mert ettől ön csak szebb lesz”. Csak a kapzsiság. Ez a cégpolitikája, a pénzlehúzás. A kötelező meetingen az izraeli származású főnök beszédéről meg csak a megfélemlítés jut eszembe. Idézem: „Ha valaki egy percet is késik, akkor, levon egy teljes napi fizetését.” „ Minden ember lecserélhető.”
    Mivel az első nap után láttam, hogy ez egy átverés, másnap fel is mondtam. De megbeszéltük, hogy még három napot dolgozom, mert csak úgy kaphatom meg a fizetésemet. Aznap jött is munka közben a hívás a menedzsertől, hogy: „Attól még, hogy pár nap múlva elmegyek, normálisan kell dolgoznom, különben levonok a fizetésedből.” Sorolhatnám tovább a negatív tapasztalataimat, de nem teszem. Ha nem akarjátok, hogy legalább 5-10szer hívogassanak benneteket, csak annyit üzenek nektek és a gyanútlan vásárlóknak, hogy: meneküljetek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ez egy valós tapasztalat. Remélem, hogy mielőtt valaki jelentkezik hozzájuk melózni, előtte ráguglizik és megtalálja a kommentedet.

      Törlés
  13. Sziasztok!
    Bárki járt már úgy, hogy vett tőlük terméket és másnap mikor megbánta és vissza akarta vinni, közölték vele, hogy nem adnak vissza pénzt? Az Andrássy út központból is szinte úgy küldtek el, mint macskát szarni, már bocsánat. És itt most bontatlan, original csomagolású dolgokról beszélek, hozzá sem értem.
    Volt valakinek hasonló esete?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok ilyen van, de a legtöbben beletörődnek a veszteségbe, holott teljes mértékben szabályellenes, hogy nem veszik vissza. Ha olyan rámenős vagy mint ők, szerintem végül visszaveszik, mert nekik van mitől tartaniuk, nem neked.

      Törlés
  14. Sziasztok!

    Elmondanám, hogy úgy találtam meg ezt a blogbejegyzést, hogy beírtam a keresőbe: "Le Maquillage idegesítő" :D

    Nagyon örülök, végigolvasván a blogbejegyzést és a kommenteket, hogy nem vagyok egyedül a negatív véleményemmel. Nekem háromszor is volt szerencsém hozzájuk.

    Én annak idején szintén valamikor 2012 év eleje környékén kerülhettem naivan horogra, amikor a Mammutban megállítottak. Én is az Andrássy úti gyönyörű épületben találkoztam az egész dologgal először, ez egy szombati nap volt, arra is emlékszem. Mivel én is nagyon érdeklődöm a művészet iránt és a munkám is erősen kötődik hozzá, nekem is a gyönyörű épület ragadt meg az egészből.
    Arra is emlékszem még, hogy baromi sokat kellett várnom, lehet több mint egy órát is. Arra már nem emlékszem, hogy akkor milyen volt a sminkeslány, csak arra, hogy amikor megkérdeztem, hogy tud-e valami jó tippet problémás, időnként pattanásos bőrre, csak az alapozó nagyszerűségét hajtogatta... De elmondtam neki, hogy nem ez érdekel, hanem általános praktikákra voltam kíváncsi, de hát egy önálló gondolata nem volt... Aztán persze a tukmálás, de nem vettem semmit.

    Már réges rég elfelejtettem volna őket, amikor is nemrég, 2013 szeptemberében újra előszedték a telefonszámomat valahonnan és elkezdtek rámanősen cseszegetni. Mondtam, hogy nem, nem, nem, de a jó szívem még is csak engedett a végén, és elmentem az Allee-ba sminkelésre. Baromira nem volt kedvem, mondhatom. Meglepetésemre egy srác sminkelt ki, és mivel nem érdekelt a sminkelés része, mert tudtam, hogy ugyanazt a betanult, marketing szöveget fogom hallani, ezért a kezembe vettem a dolgot és az első ilyen után én kezdtem el őt kérdezgetni, hogy mit tanult, mik a tervei, stb. és baromi jó fej volt! Ő is kérdezett engem, nagyon jót dumáltunk, sokkal jobban örültem, hogy megismerhettem, mint embert.
    Aztán a végén sajnos megint jött a tukmálás, de nem ő csinálta legalább, hanem a pult mögött álló lány. Nem emlékeztem az első alkalomról, hogy ilyen pofátlan árak vannak, de most szembesültem vele. Az alapozó asszem 15 rugó, voltak ecsetek 5 rugóért (hüledeztem magamban és udvariasan elutasítottam a hihetetlen jó ajánlatot).
    Szóval összességében ez egy jó élmény volt, de csak a sminkes srác személye miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sminkes srác valószínűleg el fog tudni helyezkedni a szakmában, mert alapvetően jó a hozzáállása és érzéke is lehet a sminkeléshez, de ezek egyikéhez sem kellett ez a banda, anélkül is megy neki.

      Törlés
  15. Amikor már az én türelmem is elfogyott, az most Karácsonykor volt. Felhívtak engem december 22 vagy 23-án, hogy megint menjek el egy sminkelésre. Mondtam, hogy baromira nem alkalmas, lévén, hogy Karácsony van. De csak nyomatta, hogy nem baj, akkor Karácsony után! Iszonyú idegesítő volt, kb. mintha ő rendelkezne az én időmmel, de végül is sikerült normális hangnemben levakarni.

    De már megint elkezdtek hívogatni!!! És mikor??? Szombat d.e. amikor a heti munka és péntek esti bulizás után, igen, én még alszom, mert jogom van hozzá, de szerencsére belátta a csaj, hogy rosszkor hívott és letettük. Délután megint elkezdtek hívogatni... Nem vettem fel. Vasárnap viszont már felvettem, és ahelyett, hogy elküldtem volna a fenébe, nem tudtam nemet mondani és megint rádumáltak egy hétfői sminkelésre. Viszont megint ez a pofátlanság, hogy menjek el d.e. 10-re az új, Zrínyi Miklós utcai boltjukba. Mondtam, bocsánat, de dolgozom, nagyon nem alkalmas ez az időpont, és akkor gyorsan szervezett nekem egy d.u. 6-os időpontot, amire sajnos igent mondtam. Úgy adta amúgy elő, hogy én ezt nyertem és hogy milyen szerencsés vagyok, és mikor rákérdeztem, hogy és rajtam kívül hány tucat ember ilyen "szerencsés" akkor egy kitérő, betanult válasszal elhárította a dolgot.

    Na akkor tegnap elmentem és megint kisminkeltek, bla bla bla, kedves volt a lány, ugyanúgy sminkelt ki, mint szeptemberben a srác, sablonszövegek, a végén tukmálással. Most az volt a reklámszöveg, hogy bármilyen terméket, ha megveszek, akkor az Andrássy úti épületben 3 órás sminktanfolyamot kapok ajándékba, ami amúgy 60 ezer forint lenne.

    Ez volt az utolsó, és ha legközelebb megint felhívnak, elküldöm őket, mert már zaklatásnak veszem ezt az egészet és nem fogok venni ilyen drágán sminkcuccot, mert a magyar fizetések nem ezekhez az árakhoz vannak igazítva.

    Bocsi, kicsit hosszú lett, de már muszáj volt kiadnom magamból :D

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok!
    Tud valaki mostani infót erről a " cégről"?
    Én telefonos kisasszonynak mennék, de egy kicsit megijedtem...
    Sára

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van rá okod. Józan paraszti ésszel sem nehéz belátni, hogy akik folyamatosan hirdetnek állást és rögtön munkába lehet állni, ott folyamatosan cserélődik a munkaerő. Ehhez csupán némi tapasztalatlanság, jóhiszeműség és dolgozni akarás kell, amit nyilván remekül kihasználnak.

      Törlés
  17. Sziasztok!
    Tud valaki mostani infót erről a " cégről"?
    Én telefonos kisasszonynak mennék, de egy kicsit megijedtem...
    Sára

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!
    Tud valaki mostani infót erről a " cégről"?
    Én telefonos kisasszonynak mennék, de egy kicsit megijedtem...
    Sára

    VálaszTörlés
  19. Sziasztok!
    Tud valaki mostani infót erről a " cégről"?
    Én telefonos kisasszonynak mennék, de egy kicsit megijedtem...
    Sára

    VálaszTörlés
  20. Én dolgoztam a cégnél, és minden sminkelés után fertőtlenítettünk! Amit a vendégek nem látnak, vagy nem mindig látnak, hiszen két vendék között szokott ez történni. Mellesleg meg azért is szükségszerű mert ha pl feketét használok az ecsettel, utána kb csak ezzel lehet kiszedni belőle rendesen... szóval ez mindig is fontos volt a cégnél.

    VálaszTörlés
  21. Most az Enjoyllery by Fashion Tv neve alatt folytatják tovább az üzletet, szintén Andrássy út 4. 42-es kapucsengő, Evelinnel az élen!!VIGYÁZZON MINDENKI!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A segítségedet szeretném kérni ezzel a céggel kapcsolatban. Dolgoztam náluk és nagyon csúnyán elbántak velem (velünk). megköszönném ha tudnánk beszélni erről.....

      Törlés