2014. június 22., vasárnap

Szerzemények innen-onnan

 Az utóbbi hetekben gyarapítottam a gyűjteményemet, nemcsak körömlakk fronton, hanem néhány arcápolási kelléket és rúzst is beszereztem. Megmutatom a felhozatalt...
Az Essence Like trip to New York parfümről már írtam, mióta megvettem csak ezt használom, nagy a szerelem!
 Ennyi új körömlakkom lett!
A kolléganőmtől kaptam ajándékba az Artdeco sötétebb lila, csillogós lakkját, mert Berlinben kirándult szülinapja alkalmából, mondtam neki, hogy ne merészeljen csokit vagy édességet hozni, de körömlakkot bármikor elfogadok, így, mivel nagyon német márkát szeretett volna venni erre esett a választása. Lila és csillog!
Bloggertalin szereztem a két zöldet: Astor 136 (???) "fantázia"nevűt és a China Glaze Keepin' it Teal nagyon élénk, kicsit kékes zöldet. Mindkét Rimmel lakkot akciósan vettem a Rossmannban. A Britpop (kék) nagyon akciós volt, olyan háromszáz forint körül, ezzel kockázatot vállaltam, mert lehet, hogy már a gyűjteményemben volt ez a lakk...ki tudja? Én nem! A másik Rimmel lakk is kockázat, mert ez lesz az utolsó próbám a barackos rózsaszínekkel, eddig nem találtam meg az igazit, remélem az Isn't she precious? lesz az, de ha nem, akkor lemondok erről a színről...végleg!
Tesztelésre kaptam az OPI legújabb, a Coca-Colával közös kollekciójából a Sorry I'm Fizzy today nevű barackos rózsaszín lakkot. :-) És szereztem egy Mülleres akció segítségével a Gwen Stefanis OPI kollekcióból is egyet. Love.Angel.Music.Baby. ez a becses neve, nézegettem színmintákat, hát, csodaszép!!! Mülleres akció: "tálcán lévő bármelyik termék mellé választható egy a 3 féle Gwen Stefanis lakkból". (Fekete és a csillámos a két másik.) Én, a "tálcáról" a Start to Finish nevű alap, fedő és körömerősítő lakkot választottam, mert nem vagyok mostanában megelégedve az alaplakkjaimmal, fedőlakkom meg nem igazán van már, így teljesen indokolt volt a beszerzés :-P
Muszáj lesz kezdenem valamit a körömágyaimmal, mert az utóbbi időben akármit teszek, egyszerűen nem szépek, sőt csúnyák. Így új körömbőr eltávolító zselém lett, egy (remélhetőleg nagyon jó) körömbőr fel-el-le tologató kis bigyóval kiegészítve.
A két új rúzsomat női magazinoknak köszönhetem. Vagyis a Cosmopolitant és a Marie Clairet okolom! :-) A Marie Claire mellé Catrice rúzs jár ajándékba, a kisméretűhöz is. Az én példányomhoz a 170-es Play the Plum volt csomagolva, elégedett vagyok vele, de inkább ősszel fogom hordani. A Cosmo szépség rovatában volt egy kép az Astor 202 Rose paradise rúzsról, el voltam veszve egyből, ráadásul a Rossmannban is -25%-os akció volt, egyértelmű.
Play the Plum és Rose paradise

Vettem a Bioderma kombinált-zsíros bőrre való próbacsomagjából kettőt, ami szerintem nagyon megéri az 1290 forintos árát. Elkezdtem kiszámolgatni, hogy mennyit ér a csomag. A 100 ml-es micellás víz magában 1500-1600 forint, van mellette egy 15 ml-es Pore refiner, ennek az eredeti mérete 30 ml, ez 4400 forint körül szokott lenni, az arcradírozó zselé (Exfoliating purifying gel) 8 ml és van mellé egy 500 forintos kupon. Szóval két csomag megvételével kaptam 200 ml micellás vizet és egy teljes Pore refinert, ez értékben minimum 7000 forint és csak 2580-at költöttem. Próbacsomag=királyság!
A legnagyobb befektetésem a Müllerben felfedezett Olaz arctisztító kézi készülék volt, elemes, mindennapos használatra ajánlott. Elkezdtem használni, egyelőre puhább a bőröm, de az írja, hogy az igazi hatást egy hónapnyi használat után lehet látni. Remélem jó lesz, mert pótkeféket is vettem hozzá, be fogok számolni róla.
Legyen valamiről teszt?

10 megjegyzés:

  1. A zöld China Glaze lakkról szeretném elsőként a manit látni, mert kíváncsi vagyok, nálad hogyan viselkedik :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  2. Szia! A Bioderma csomag hol szerezhető be? Nagyon szimpatikus :) Köszi előre is a választ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyógyszertárak. Én a Ferenciek terénél vettem, de láttam az Árkád gyógyszertárban is.
      http://biodermapatika.hu/akciokereso/

      Törlés
  3. Az a lila ArtDeco lakk nagyon érdekelne, csak úgy, mint a rúzsok :)

    VálaszTörlés
  4. Engem az Astor - Rose Paradise rúzs érdekelne, gyönyörű színe van :)

    VálaszTörlés
  5. Jajj de szépek a lakkok meg a rúzsok! :)

    VálaszTörlés