2014. szeptember 4., csütörtök

Pet'la plate lemezem

Nem is emlékszem olyanra, hogy egy teszttel ennyit szenvedtem volna, mint ezzel. Biztosan tudom, hogy nem volt olyan teszt a blog életében, amelyiken ennyit agyaltam, rágódtam volna. Irtózatosan vegyesek az érzéseim, még most, e sorok írásakor sem tud stabilan elbillenni a mérleg nyelve.
Egyrészt ott van Petra, akinek zseniális ötlete volt az egész üzlet beindítása, ráadásul annyira jól kommunikál a vásárlókkal, a bloggerekkel, hogy tényleg azt kell mondanom, ezt így kell csinálni. Abszolút elsőrangú.
méret
Másfelől, meg ott van maga a lemez. A lemezek attól különlegesek, hogy extra mélyek a minták.
Bővebben ki kell fejtenem, hogy mi van vele, mert ááhhh, én még ennyit semmivel, de semmivel nem szenvedtem nyomdázással kapcsolatban. Kezdem azzal, hogy az első néhány próbálkozásom egyszerűen vállalhatatlan volt. Egyből mostam is le őket, azt gondoltam, hogy biztos nagyon hozzá vagyok szokva az Essence lemezekhez és ezért én vagyok a béna. Félretettem. Vettem profibb nyomdázó szettet, újra próbálkoztam, nem voltam elégedett. Sokszor úgy éreztem, hogy a nyomdázással inkább rontottam a manikűrön. Megint félretettem. Végső kétségbeesésemben írtam Petrának, hogy adjon tanácsot és megnéztem vagy két órányi videót, végül teljesen újragondoltam a technikámat. "Iszonyatosan sokat kísérleteztem vele, mire oda jutottam, hogy az esetek 90%-ában okés, de nem tökéletes a végeredmény. Csak úgy jön ki jól a minta, hogy kétszer lehúzom a lakkot a lemezről, görgetve felveszem, utána hagyom száradni a pecséten, a körömre meg görgetés nélkül rányomom. Sehogy máshogy nem működik, vagy nem kerül fel a minta, vagy foltos lesz, vagy összemosódik. Én tudok most már ezzel a technikával működni vele, de nem tudok ezek alapján olyan írni, hogy könnyű használni, vagy egyszerű lenne vele dolgozni." Ezt írtam Petrának a levelezéseink során, ennél jobban nem is tudom most sem megfogalmazni.


Nagyon jó, hogy óriásiak a minták, nem olyan jó, hogy nem egyszerű őket felvinni a körömre, nekem sokszor torzultak. Tisztítani sem egyszerű, mert annyira mélyek a minták, hogy percekig kell dörgölni, az első egy-két képen látszik is, hogy nem sikerült tökéletesen megtisztítani a lemezt. Az extra mélységnek  köszönhetően sokkal nehezebb elkenni fedőlakkal a körmömre került mintákat, ez pozitívum. Viszont a 8 eurós árért én elvárnám, hogy mindig tökéletes legyen az eredmény.






Képtelen vagyok egyértelmű véleményt megfogalmazni a lemezzel kapcsolatban. Plusz, hogy Petra hallgat a vásárlókra, van kívánságlista nála, mínusz, hogy nem egyszerű használni, plusz, hogy igényesen van megcsinálva (anyagválasztásában), mínusz, hogy nem mindig tökéletes a végeredmény, minden jóra tudok egy negatívumot írni. 
Itt látszik, hogy a körömre a rányomás erősségétől függően mindenhol máshogy jött ki a minta...
 
Itt csak a mutató ujjamon hibás egy kicsit, de alapvetően eléggé szerettem ezt a manit.

Ez egyszerűen katasztrófa lett. Az összes körömvégen hiányzott a minta, a pici kis részletek meg összefolytak. Itt iszonyatosan sajnáltam, hogy elrondítottam az egyébként nagyon tetsző ombrét.

Itt ugyanaz a hiba, mint az előzőnél.
Na, most ahogy visszaolvasom a tesztemet, úgy látom, hogy inkább a negatív felé billen az a mérleg....

8 megjegyzés:

  1. Nekem olyan kicsi körömfelületem van, hogy sajnos nem tudnák olyan részletet kiragadni a lemezről, hogy legyen értelme a nyomdázásnak..., sajtos

    VálaszTörlés
  2. Én egy kicsit örülök, neki, hogy azt írtad, amit, mert már azt hittem, csak nekem volt ilyen problémám. Bár az én egyik lemezemből még ennyit sem sikerült kihoznom, mint neked. :/ De mindenhol csak a pozitív véleményeket lehetett olvasni, ezért elbizonytalanodtam, ezért is írtam én is Petrának. És az új lemezek már tényleg jók, de egy ideig nagyon bénának éreztem magam, amiért csak nekem nem működött. De ezek szerint nem csak nekem nem. :/ Sajnálom, hogy Te is megszenvedtél vele, de köszönöm a megerősítést. Szerencsére persze itt vége is a sztorinak, mert az új lemezek jól sikerültek, úgyhogy mostantól nem kell majd a negatív felé billenő posztokat írnunk egy olyan termékről, aminek a kitalálóját amúgy imádjuk. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Összességében örülök, hogy hasznos volt a bejegyzés.
      Az új lemezeket nem próbáltam, de igazából csak Petra abszolút profi és kedves hozzáállása miatt nem mondom azt, hogy soha többet. Viszont egyelőre más lemezeket veszek elő inkább.

      Törlés
  3. nekem szerencsére szépen sikerült vele nyomdázni, de a jó hír, hogy már elérhetőek sekélyebb karcolással is a lemezek! :) Hátha úgy könnyebb lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre nem próbálkozom újabb lemezzel, de örülök a hírnek.

      Törlés
  4. Ez a lemez pont nincs meg nekem, de a Feathers és a Wishes II. igen. Edinánál már megírtam, hogy nekem ez a két lemez nagyrészt működik, de ezeken is van sajnos olyan minta, amivel nem tudtam mit kezdeni. Az elmosódás ellen az segített nekem, amit te is írtál, hogy vártam pár másodpercet, amíg megszáradt a minta a pecséten, de én nem érzem azt, hogy ez extra figyelmet, vagy bármi ilyesmit követelne. Én gyakorlatilag a Pet'la lemezeken tanultam nyomdázni, most vettem pár Moyou-t, még nem próbáltam őket, de nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz velük dolgozni a Pet'lák után :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért írtam, hogy nem egyszerű használni, mert amíg a Pet'la lemezzel elkészítek egy db körmöt, addig az összes többi lemezemmel végig szaladok egy teljes kézen...Nekem lehet az is baj volt, hogy én az Essence nyomdát egy csomót használtam és szerettem, szeretem is. A Pet'la meg annyira más és furcsa, szokatlan élmény volt, hogy sokáig nem is tudtam vele mit kezdeni...

      Törlés
    2. Hú, én az essence lemezeimmel nem tudtam mit kezdeni, pedig volt 4-5 darab; annyira elvette a kedvem, hogy vagy egy évig nem is próbálkoztam újra a nyomdázással. De amúgy abszolút megértem, hogy máshoz vagy szokva, ezért furcsa :)

      Törlés