Személyes bejegyzés: szerinted?

Nem szoktam személyes bejegyzésekkel "terhelni" titeket, de most úgy érzem, hogy nem árt, ha meghallgatom a lehető legtöbb véleményt, érveket, ellenérveket stb.

Kezdem ott, hogy a munkám. Ti is tudjátok, hogy bár irodában dolgozom, ezen a nyáron gyakorlatilag végig, szinte minden nap 12 órákat dolgoztam, túlóráztam. Nem részletezem miért, de elég annyi, hogy év elején ki mertem venni 1 teljes hetet, amit magamra szántam, illetve vizsgáznom kellett, ami kötelező volt a munka miatt és iszonyatosan nagy volt az anyag, ráadásul a vizsgához képest rohadtul későn tudtuk meg (kolléganőm plusz én), így kénytelen voltam erre is viszonylag sok szabadságot "pazarolni". Az első két hónapban, így alig dolgoztam.
A munkám során külső irodáktól függ a munkamennyiség, de az irodában csak az enyém. A drága kolléganőimnek nincs külső "munkaadója", mivel teljesen más feladatkört látnak el. Szóval, az alatt az idő alatt, amíg én szabin voltam gyűlt és gyűlt az elvégzendő munka, senki nem helyettesített, csak gyűlt és gyűlt. A nagyobb főnök már látta, hogy ez húzós lesz (2 hónap alatt bejött majdnem 9 hónapnyi anyag!!), felvetette az ötletet, hogy másnak be kellene segítenie, hogy még normális időben kész legyen. Erre kitört a forradalom, olyanokat mondtak a drága kolléganőim a hátam mögött, hogy egyszerűen nem hittem a fülemnek, amikor visszajutott hozzám. Hogy én egész nap nem csinálok semmit, ezért van annyi felgyűlt anyag, meg ilyesmi. Teljesen kiborultam, de komolyan, aludni sem tudtam, bemenni meg főleg, így a vizsga után kivettem 2 nap szabit, hogy lenyugodjak, meg összeszedjem magam, hogy be tudjak menni. Visszamentem melózni, nem is akartam a kollégákhoz szólni, mert akik olyanokat mondtak a hátam mögött, lejárattak mindenféle hazugságokkal, én azokhoz a minimumnál többet nem akartam szólni. Erre megint kitört a forradalom, hogy miért nem vagyok olyan jófej, olyan vicces, miért nem szórakoztatom őket, mint eddig. De, ezt sem a szemembe, hanem a közelebbi, kisebb főnöknek! Ezen szintén teljesen kiakadtam, mert hogy képzelik egyáltalán, hogy én fogom őket szórakoztatni, miközben ők meg össze-vissza hazudoznak a hátam mögött, mindenki előtt lejáratnak. A kis főnök teljesen az ő pártjukon állt, mondván, hogy nekem kell alkalmazkodni, meg a többieknek biztos igazuk van. Elvártam volna egy bocsánatkérést, de nemhogy nem kaptam meg, még ők voltak felháborodva, hogy nem beszélem meg velük a dolgaimat! (Ez egyszerűen felfoghatatlan számomra!!!!!!!) 

Szóval, a napjaim azzal telnek benn, hogy dolgozok ezerrel, és próbálok nem poker arcot vágni, mert abból megint balhé lenne, szóval próbálom úgy leszarni, hogy közben úgy teszek, mintha nem szarnám le. Nem haragszom, szerencsére, az indulat elszállt, már régen, de bízni nem tudok bennük, nem is fogok sosem.  De, ez meg azt eredményezni, hogy iszonyat szarul érzem magam bent. Azon kívül, hogy kapok fizetést semmi jót nem tudok a munkahelyemről elmondani.
Munkahelyet váltani, úgy érzem nem lehet itthon, mert látom, hogy milyen iszonyatosan nehéz itthon bármit találni. Ráadásul, nem akarnék kevesebbért melózni, viszont több a bruttó fizetésem, mint a magyar átlagbér.
Ezen kívül, pár hónap múlva egy nagyobb összeghez fogok jutni, ami valami vállalkozásba fektetni kevés, elutazgatni borzasztóan sok, felélni meg tutira sikerülne előbb-utóbb. Igazából, arra szeretném felhasználni, hogy Londonba költözzek és ott keressek új munkát. Úgy beszéltem meg az egyik legjobb barátnőmmel, hogy mehetünk együtt, de ő megingott, hogy London nem biztos, hogy jó célpont, mert az Olimpia után sok önkéntes maradni akar, illetve gazdaságilag is megterhelő volt a városnak. Előfordulhat, hogy nem kapunk hamar állást. Szerintem, teljesen igaza van ebben.

Ti mit gondoltok? Menni vagy maradni? Ha menni hová? Ha maradni, akkor mi legyen a munka kérdésben?