A következő címkéjű bejegyzések mutatása: veet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: veet. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 12., csütörtök

Veet Oriental Wax teszt


 Egy ideig úgy tűnt, hogy idén a tél után a nyár is elmarad. De, aztán szerencsére csak beköszöntött a jó idő és jaj, de jó megint lehet gyantázni. Én simán kibírom a jó időért cserébe a gyantázás fájdalmait, ha csak ezen múlik.... :-)
Nem szoktam mindig gyantázni, nincs mindig türelmem kivárni, amíg megnő a szőrmókám, de a szezonnyitóra mindig megkínzom magam. Most is így tettem, egyébként is folyamatosan próbálom megtalálni a legkevésbé embernyúzó módszert. Amikor megkaptam tesztelésre a Veet legújabb gyantáját, akkor tudtam, hogy ez lesz a következő új módszerem. Cukorgyanta alap, amit elég a mikróban megmelegíteni, kevesebb, mint egy percig, érzékeny bőrre is jó, elegendő mindkét lábszár térdig való gyantázására 3 alkalommal. Speciális, hőmérsékletjelzős spatulával. Ezt ígéri.
Ha túl meleg a gyanta, akkor NO!
Jó hőmérséklet!

Tapasztalataim:
-Nekem, kicsit több, mint egy percig kellett melegítenem, de még így is villámgyorsnak tartom. Ráadásul nem is hűl ki hamar a cucc, nagyon jól tartja a hőt. Nem kellett újramelegíteni gyantázás végéig.  
-Hihetetlenül jó illata van, amit már melegítés közben lehet érezni, kihűlésig nyitva is tartottam a tetejét, hagy járja be a vaníliás illata a szobát. #love
-A speciális spatula nagyon jól működik és nagy segítség használat közben.
-Vízzel le lehet mosni, mindenhonnan. Én direkt kipróbáltam, hogy a lehúzócsíkról is, és igen a lehúzócsíkról is.
-Használat után kifejezetten hidratáltnak éreztem a bőrömet.
-Arcra is ajánlott, de én iszonyatosan megszenvedtem vele. Négyszer kellett áthúznom, és még így sem végzett tökéletes munkát. Arcra, én nem ajánlom. Azt vettem észre, hogy minél vastagabb és hosszabb a szőrszál, annál jobb az eredmény. Szóval, lábra, szezonnyitóra nagyon jó.
-Nem tudom, hogy én bántam e pazarlóan vele, vagy mi történt, de nekem majdnem a fele elfogyott egy alkalom után, pedig csak térdig szőrtelenítettem.
Összességében: ahogy, már írtam, nyár eleji, első gyantázáshoz szuper, főleg lábra. Szerintem, arcra vagy bárhol ahol finomabb, rövidebb szőrke van, nem ez a legjobb. Eddig, ezt használva volt a legkevésbé fájdalmas a gyantázásom. Sehol nem lettem kék-zöld-lila foltos, saját tapasztalataim alapján ügyetlenebbeknek is ajánlom.

2013. augusztus 29., csütörtök

Veet hideggyanta szalagok, akár a rohanós reggeleken is

A szőrtelenítős postoknak nyáron van szezonja. Augusztus 20 után már nem annyira központi téma, olyan ez mint a görögdinnye, augusztus 20 után már nem az igazi.
Azonban, az arc bizonyos területeinek szőrtelenítése, sajnos az év minden hónapjában megoldandó problémát jelent. Szerintem, kb. mindenki utál szőrteleníteni. Én, emiatt sokszor vagyok úgy, hogy este 11-kor jut eszembe, hogy hoppá holnap fontos találkozóm lesz, vagy csak egyszerűen emberek közé kell mennem és nem akarok úgy kinézni, mint Kossuth Lajos. Akármennyire híve vagyok annak, hogy használjuk ki a nap minden percét, nálam sem fér bele, hogy 23:00 után neki álljak gyantát melegíteni, gyantázni, összeszedni a lecsöpögött gyantát, kiszellőztetni a gyantaszagot a konyhából, elpakolni, a bőrömet is lekezelni valamivel, hogy ne sebesedjen ki. Túl sok macera ez este, de ennél is jobb, ha este már eszembe sem jut, hogy Rózsa Sándorra hajazok, hanem csak reggel jut eszembe, hogy hoppá! Ezt szeretem a legjobban....
A fent leírt helyzeteknél szoktam bevetni a Veet érzékeny arcbőrre való hideggyanta szalagokat. Tízszer két gyanta szalagot és négy darab lemosó kendőt tartalmaz a készlet.
Használati utasítás is van csomagolva, de annyira egyértelmű az alkalmazása, hogy ez teljesen felesleges. A gyanta szalagot a két tenyerünk közt megmelengetjük, szétválasztjuk, a kívánt felületre rásimítjuk, lehúzzuk. Ennek leírása most több időt vett igénybe, mint a tényleges bevetés.
Én, régebben nagyon utáltam a hideggyantát, mert kenődött mindenhová, meg nem szedte le a szőrt, de ez a Veet, ez tényleg jó. Egy lehúzással kb. 80%-os eredményt lehet elérni, ami a befektetett 30-40 másodperces időt figyelembe véve, elég jó. Mivel, tényleg nem irritálja az érzékeny bőrt és nem is nagyon kell többször átmenni az adott területen, így a bőrpír sem jelentős, ezen a lemosó kendő is segít. Nekem, volt olyan, hogy reggel használtam és mire kiértem a buszomhoz már nem is volt piros az arcom!
Összességében, nagyjából kettő perc alatt teljesen vállalhatóra lehet csökkenteni a szőrmennyiséget, nem mondom, hogy megegyezik az eredmény egy alapos meleggyantás bevetéssel, de az időbefektetés és a nulla macera miatt nagyon jó terméknek tartom a Veet hideggyanta szalagokat.

2013. július 1., hétfő

Júniusi kedvencek

 Igazából, nem is azt kellene írom, hogy kedvencek, hanem azok a cuccok, amikért minden nap hálás voltam júniusban.
Kezdeném a csájníznál vásárolt topánkákkal, rájöttem, hogy egyszerűen nem tudok lapos talpúban járni, iszonyatosan kényelmetlennek tartom a balerinákat és a vékony talpú papucsokat is. Muszáj volt valami olcsó és cuki alternatívát találni, ezek a kis szandik 3000 forint körül vannak a legtöbb csájníznál, kilométereket képes vagyok bennük gyalogolni. LOVE!!!
Statement nyakláncok: innen-onnan :-D A legutóbbi az ebayről, ahol az itthoni árakhoz képest fillérekért lehet beszerezni vágyaink tárgyát......én kinéztem még kettőt, ami nagyon tetszik.
A Rimmel Scandaleyes cerkákról már írtam itt, továbbra is nagyon szeretem őket, sőt! Valamelyik délután kutyasétáltatás közben sikerült ronggyá ázni, de a sminkem a helyén maradt.
Az Essence szájkontúr cerka újrafelfedezés, nyáron szeretem a matt rúzsokat, ezt pedig olyan könnyű használni, tartós, szép, helytakarékos, szuper.
MAC blott púder és Crew pirosító: minden nyáron alapfelszerelés nálam.
Lancome bronzer: csodás!! Még a Müller outletben vettem, röviden annyit tudok mondani, hogy a legjobb bronzerem.
Veet hideggyanta csíkok: régen nagyon utáltam a hideggyantát, de ez tényleg jó, jön róla teszt. Annyit előre, hogy csak ezt veszem elő, ha túl lusta vagyok vagy nincs időm szöszölni a meleggyantával.

2012. június 13., szerda

Veet EasyWax in action "élménybeszámoló"

innen: http://www.sakuracosmetiques.fr/?p=11483
Több, mint egy hónap telt el a Veet sajtótájékoztatója óta, de csak tegnap este alakult úgy, hogy megint nekiestem a gyantázásnak. (Vettem a bátorságot.)
Már írtam, hogy szerencsére nekem elég lassan nő a lábamon a szőr, a sajtótalálkozókor nem is volt aktuális a szőrtelenítés. Utána eltelt kb. 7-8 nap és mivel azt írja a dobozon, meg a használati utasításban is, hogy 2 mm-es szőrszálakkal is elbánik, így gondoltam, akkor hajrá.
Tehát első felvonás: 
Hát juj! Én soha nem gyantázok egyébként, mert eleve nem nő gyorsan a szőrmókám, tehát minek, másrészt meg eléggé érzékeny a bőröm, harmadrészt nem vallom azt a nézetet, hogy a szépségért szenvedni kell.
Mivel nem gyantázok, így szépen elolvastam a nagyon részletes használati utasítást, követtem is a legjobb tudásom szerint. Nem mentem át a területen egynél többször, tiszta, száraz bőrre vittem fel a gyantát. 20 percet ír melegítési időnek, 30 perc volt nálam, mire könnyen mozgott a patron görgője.
Eredmény: Le sem szedte a szőrszálakat, viszont tiszta kék-zöld-lila lettem tőle. Egy sípcsont fölötti részen próbáltam és köszönöm szépen abba is hagytam utána.
Így képeken nem néz ki olyan csúnyán, de élőben sokkal "szebb" volt. Hát imádtam!
A gyantázás utáni törlőkendő jó volt. (Ebből 4 darabot mellékelnek, egyesével csomagolva.)



Tegnap este, körülbelül két hét növesztgetés után (a jó időnek hála belefért:-P) úgy láttam, hogy kb. 4 mm-esek lehetnek a szőrszálaim, na akkor megint hajrá!
Tehát második felvonás:
Én nem tudom, hogy mi történt, de valami olyan iszonytatóan lassan melegedett fel a patron, hogy borzasztó. Direkt néztem, 38!!! percig melegítettem, míg könnyen forgott a patron görgője. BORZASZTÓAN SOK!!!
Ez nekem nagyon-nagyon fájó pont, mert itthon nagyon áramtakarékos háztartás van vezetve, bosszantó, hogy 38!!! perc áramhasználatot kellett "elpazarolni" egy olyan dologra, amit ki lehetne váltani kb. 4-5 perc gázon melegítéssel, ha hagyományos, tálcás gyantát használtam volna.
Feldúlt lelkiállapotban megint elolvastam a használati utasítást. 
Még mindig feldúlt lelkiállapotban gyorsan végigkentem térdig az egyik lábamat, gyorsan lehúzószalag (12 darabot mellékelnek), simít, letép, auuu. Egy lehúzószalagot olyan 4-5 letépéshez tudtam használni, elég gyorsan és eredményesen haladtam. Hála az égnek, a kis készülék melegen tartotta a gyantát, mire a másik lábamon is megismételtem a lépéseket. 1 db törlőkendővel végigtöröltem mindkét lábamat, utána elmentem fürödni, mert a fájdalomtól és a feldúltságtól kimelegedtem, muszáj volt.
Megint kék-zöld-lila lettem pár helyen, de el kell ismernem, hogy simább a lábam, mint sima borotválás után. Ismételten szebb élőben, mint képen, remélem azért kb. átjön mennyire szép lehet.



Összességében:
Nekem rövidebb (kb. 2 mm) szőrszálak esetében nem működött, csak foltos lettem, a szőrmóka maradt. Hosszabb szőrszálaknál (kb. 4 mm) eredményes volt. Sima lett a lábam. Gyorsan haladtam a gyantázással. Nem kellett vastagon kenni, a patron 3/4-e még tele van. A készülék elég jól tartja a meleget, nem kell folyamatosan áram alatt tartani. Nagyon jó színe van a gyantának:-) Kicsi, kompakt az egész, külön öröm, hogy van kupakja a készüléknek, így higiénikusan lehet a papírdoboz nélkül is tárolni. A törlőkendő hatékony. Viszont úgy gondolom, hogy a 4 törlőkendő ill. a 12 lehúzószalag nem elég a patron teljes tartalmához. (De, ezt majd meglátjuk, most úgy tűnik nem lesz elég.)
Nem tetszett az ígértnél jóval!!! hosszabb melegítési idő, nem tetszett, hogy hiába van kis lámpa a készüléken nem alszik el, vagy nem vált más színre, ha eléri a megfelelő hőmérsékletet. 
Bár az szerepel a dobozon, hogy érzékeny bőrre is ajánlott, hát nem tudom, lehet én voltam a béna, nem volt jó a technikám vagy mi, de foltos lettem, aminek nem örülök. Fájt! Érzékenyebb területre biztos nem fogom kipróbálni, nyuszi vagyok, szerintem nem bírnám. 
Szerintem maradok a borotvánál....

2012. május 10., csütörtök

Veet Easy Wax élménybeszámoló

Én is a szerencsés meghívottak között voltam, akik részt vehettek a Veet újdonságát, az  Easy Wax elektromos gyantázó készletet bemutató sajtóeseményen.

Maga a felszerelés egy 50 ml-es lábra és karra használható gyantapatront, textilcsíkokat, a gyanta maradékot eltüntető törlőkendőt és persze az elektromos melegítőkészüléket tartalmazza, 5490 Ft-os áron kerül az üzletekbe. Az utántöltő patronkészlet tartalmaz egy kisebb, az érzékeny területek gyantázására alkalmas patront is. Nekem még vagy 10 napot kell várnom arra, hogy kipróbálhassam, mert hiába képes a 2 mm-es szőrszálakkal is dolgozni, nekem nagyon lassan nő vissza borotválás után a szőr. (Mondjuk emiatt nem panaszkodom :-)

Nagyon aranyos ötlet volt az esemény szervezőjétől (Well PR Ügynökség) a termék és a Sugar!Shop-os muffin díszítő "tanfolyam"  kombinálása, mert megmondom őszintén, hogy szinte arra számítottam, hogy élő termékbemutató lesz. Tudom, hogy volt olyan blogger, aki direkt növesztette a lábán a szőrmókát, hátha szükség lesz rá :-)  
Persze mindig, mindenkinek az a legnagyobb élmény,  ha egy ilyen eseményen találkozol a többi bloggerrel és jól érzed magad velük, mert a jó szervezésnek hála kellemes hangulatban zajlik az este......

Ilyen szép, (Veet)rózsaszín...


Díszítő elemek bevetés előtt...

ummmmm

A Horváth cukrászda vezető cukrásza segített "remekeink" elkészítésében...

work!

Sminkkel Viki szerint is fincsi volt...

neve: Superman lába előtt a női szívek milliói hevernek muffin