2014. augusztus 2., szombat

Júliusi kedvencek

Addig is, amíg megálmodom, hogy mi legyen a bloggal, gondoltam megosztom veletek, hogy mik azok a termékek, amiket egész júliusban szívesen használtam. Sőt, vannak olyanok is, amik kötelezőek nálam, ebben a csodás monszununkban. Kezdem a csodatévő hármassal: Bioderma Sébium Pore refiner, Alverde sminkfixáló spray és Essence Fix & matte porpúder. Ez a hármas véd meg attól, hogy leolvadjon az orcám. Így használom, hogy: Pore refiner primernek, bbkrém, sminkfixáló, porpúder és megint sminkfixáló. Ezzel a módszerrel plusz egy mattító papírral el vagyok egész nap. A Pore refiner még a Bioderma Sébium próbacsomagból van, ami iszonyatosan megéri az árát, ha találtok még valahol, akkor érdemes egyet vagy kettőt beszerezni. Az Alverde sminkfixálóból egy szezon alatt egyet használok el, olyan 1300 forint körül van az ára. Az Essence porpúdert már sajnos nem lehet kapni, de legalább a kompakt változat is jó, szóval no para, pedig  lassan teljesen elhasználom.

Júliusban az Essence nagyon jó hónapot zárt nálam, mert 3 termékük is kedvencem lett. A porpúderen kívül beleszerettem a Colour Flash 02-es kék szempillaspirálba. Nagyon nehezen indult a kapcsolatunk, de aztán rájöttem, hogy a kevesebb kevesebb és a több az jobb, ha erről a termékről van szó. Csak az alsó pilláimra használom és mivel nekem tök feketék a pilláim legalább két réteg kell az eredményhez. Pont annyira lesz kék, hogy ne legyen nagyon rikító kék, de azért tök más legyen mintha fekete lenne.:-) A 3. termék a szemöldökceruza a legújabb 05 Soft blonde árnyalatban. Ennek az a története, hogy elővettem a Bourjois szemöldökcerkám mikró méretű maradékát és megdöbbenve tapasztaltam, hogy nagyon hasonlít az állaga az Essencere. Egyetlen bajom volt csak, hogy a Blonde árnyalat most valahogy túl vörös volt nekem, a Soft blonde viszont a tökéletes, hamvas, nem vöröses cucc. És verhetetlen a 450 forintos ára is! #love

Körömápolás területén is volt egy kiemelkedő márka: OPI. IMÁDOM a Start to Finish három az egyben lakkot: körömerősítő, alaplakk és fedőlakk. Mióta ezt használom gyorsabban nőnek a körmeim, a lakkozást is tartósabbá teszi. Azt hiszem, ez a valaha próbált legeslegjobb ilyen termékem. Az ára kicsit húzós, mert 3000 forint fölött van, nem fogy gyorsan, hetek óta használom alap és fedőlakknak is és alig ment el belőle valamennyi. Az árspektrum másik végén a Lovely körömbőr eltávolító zseléje van, ami kíméletesen, de hatékonyan távolítja el a felesleget.
A kedvenc lakkjaim júliusban:
OPI: Sorry I'm fizzy today, a legjobb meleg árnyalatú barackos rózsaszín lakk, amit valaha próbáltam.
OPI: Love. Angel.Music.Baby., a legszebb egy rétegben fedő szatén fényű arany.
Max Factor: Red passion, a legeslegszebb igazi, klasszikus piros.
Adena: 03, a legjobb fehér.

2 megjegyzés:

  1. Ennyire jó ez a szemöldökceruza? Lehet, nekem is kellene egy.
    A Pore refinert én hidratáló (Bioderma Sensibio Light) fölé használom, de minden nap nem bírom, mert foszlok tőle. Önmagában kevés lenne hidratálónak, szerintem nem is hidratál, nem erre van. Nekem annyira nem jön be, nem veszem újra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szemöldökcerka nagyon jó, a Catrice megszűnt árnyalatát használtam, de elővettem a megmaradt Bourjois cerkámat és az Essence sokkal jobban hasonlít rá. De, viaszos jellegű, szóval, ha azt nem szereted, akkor inkább hagyd ki.
      A Pore refinernek szerintem nem célja a hidratálás, kifejezetten pórus összehúzó és smink alá ajánlja a Bioderma is. Smink alá, mattítónak és tartósságot növelőnek viszont tökéletesen működik nálam, imádom. A mostani a 3. tubusom belőle.

      Törlés